Katamarán Suli – július 27-31.

Katamarán Suli > Média > Fotó > Katamarán Suli – július 27-31.

Első nap

Legyen szél vagy tükör víz, napsütés vagy borús idő, a Katamarán Suliban bizony nem áll meg az élet. Új hét, új nebulók, és máris gyarapodik a tudásbázis és a katamarán utánpótlás is. Az első napunk jó szokás szerint a kölcsönös bemutatkozással kezdődött, illetve ezt az elmaradhatatlan reggeli Luca torna és úszás követte. Igen-igen, mi akkor is úszunk, tornázunk, ha az időjárás nem épp ezt sugalmazza – végtére is vitorlázók lennénk, vagy mi.

A kötelező tábor eleji úszáspróbát minden kalózunk sikerrel teljesítette, így a remek kakaós csigák eltüntetése után következhettek – Léna tolmácsolásában – az elméleti és a hajóismereti gondolatok. Kezdetekben bizony nehéz volt megnyerni a hétfő reggeli kábult állapotból épp csak felriasztott nebulók figyelmét, de amint a kis katamaránok előkerültek, már mindenki ragyogó szemmel szívta magába az ismereteket. Akik már voltak korábban is OP táborban azok vitorlával, míg a kezdők csak evezővel tettek pár ismerkedős kört a kikötőben. Az éppen eleredő eső jótékony hatással volt a lapátolók csapásszám növelésére, így az ő katamaránjuk került először kivételre. Rapid értékelést követően már éhesen sikerült elfoglalni a Hajógyári Kikötő remek éttermét, ahol a mai menü – tyúkhúsleves csigatésztával, illetve bolognai spagetti – várta a vitorlázókat.

A fincsi ebéd után az eső csak rákezdte, és sajnos sikeresen el is nyomta a reggeli keleti szelet. Nem volt mit tenni, meglátogattuk a Vitorlás étterem tetején működő Vitorlázeum néven tüsténkedő interaktív vitorlástörténeti kiállítást. Külön hálásak voltunk, hogy a ránk való tekintettel kinyitották, köszönet érte. Volt szerencsénk megismerkedni a történelmi pillanatokkal épp úgy, mint a Kékszalag hősökkel, vagy a vihar szimulátorral. Persze nem maradhatott el a 4 alap csomó elsajátítása sem, melyet jutalomfagyi is követett. A sikeres fejtágítás után levezető jelleggel újra a kis katamaránoknak jutott a főszerep. A párosok egymással versenyezve szerelték fel őket, melyet a nagyérdemű zsűri mind időben, mind komplexitásában elbírált. Egy ilyen mozgalmas nap után az uzsonna mellett nem maradt más teendőnk, mint az első nap közös értékelése.

Szöveg, fotó: Rozsda

Második nap

Az időjárás azt gondolta, ki tud fogni rajtunk – de nem! A kora reggeli szemerkélő eső ellenére csapataink tettre készen várták Lucát, hogy végre elkezdődhessen a várva várt reggeli torna. Na jó, lehet, hogy a lelkesedés csak bennem tombolt, de tény, hogy az úszás és a torna közül az utóbbira voksolt a csapat zöme. Így esett meg, hogy Noéminak ma szomorúan, de el kellett fogadnia, hogy reggel nem úszunk.  A Luca torna csemegéje a közös bemutató gyakorlat volt, hiszen akadtak olyan feladatok, melyek elsőre nem sikerültek tökéletesen. A közös szenvedés csodákra képes, a csapatépítő erejéről nem is beszélve. De ahogy lenni szokott, minden tornaóra véget ér egyszer. Következett a – helyben sütött – péksütibe rejtett sonkás szendvics tízórai, majd irány a víz.

Onnan tudom, hogy nem csak okosak, de elszántak is a katamarán kalózok, hogy a második napra már felszerelték az összes hajót, és ki is vágtattak vele a nyílt vízre. Persze olykor volt némi puffogás, mert ha a kedvenc haverok épp a legnehezebb párost alkotják, akkor nem bandázhatnak a vízen együtt. De ez legyen életük legnagyobb baja. Léna félszeles pályával kedveskedett a merész legényeknek és leányoknak, amit perdüléssel tett igazán változatossá. Az eső elállt, a szerény lengedező észak nyugati szél frissült egy keveset, így semmi nem akadályozhatott meg minket az ebédidőig tartó gyakorlásban.

Az ebéd igazán nebuló kompatibilis összeállításban került feltálalásra. Gulyásleves házi friss kenyérrel és persze lekváros, no meg túrós palacsintákkal. Talán nem is kell részleteznem, a tányérok kiürültek. Ahogy az már felénk lenni szokott, a falatozást csendes pihenő követte. Mivel a szél egy kicsit váratott magára, katonai stratégiai játékok vették kezdetét a Hajógyári Kikötő friss, hatalmas zöld területén egészen addig, míg a szél meg nem érkezett. Naná, hogy hajóra pattantunk és mentük katamaránozni. Nagyon kedves lehetett a cselekedetünk az égieknek is, mert a szellő mellé egy kis napsütést is varázsoltak nekünk, így a bátran állíthatjuk, ez a délután is ragyogóan telt.

Szöveg, fotó: Rozsda

Harmadik nap

Hűs, ám de roppant eseménydús napra ébredtünk szerda reggel. Az előző napi véleményeket figyelembe véve újra úszással egészítettük ki a reggelünket. Hihetetlen, de a korábbi nagy melegben életre kelt hínárok teljesen elszemtelenedtek, és az egyik csemeténk karjába bele is akadtak. Na de egy kalóznak ez sem lehet akadály, hősünk kiúszott a partra és lerázta magáról a biológiai támadás nyomait.  A Luca tornát fincsi tízórai követette, mely a mai napon csokis, nutellás péksüti képében nyerte el a csemeték tetszését.

Tele hassal olykor nehéz a vízre szállás, hát még ha az ember  fiának törölköző helyett cipőkanalat csomagolnak aznapra. Ilyen és hasonló kaliberű megmérettetések naponta jutnak az oktatóknak, de azért e-mellett nem mehettünk el mosoly nélkül. Ezt követően a frissülő északkeleti szélben vízre is szálltunk, természetesen kicsit több ruhát magunkra öltve a tervezettnél. Az első borulásra nem sokat kellett várnunk, hiszen a 15 csomós pöff azért nem múlik el hatás nélkül a tizenkét lábas katamarán életében sem. Az a felfedezés, mely szerint a víz ma éppen melegebb volt, mint a levegő, jótékony hatással volt a megszeppent tanulókra. Így némi tanakodás után visszaállítás, majd tovahajózás következett. Persze nem is mi lennénk, ha nem következett volna be újabb és újabb látványos elem a Katamarán Suliban, szerencsére a fényképezőgép éppen úgy működött, mint a parti szárító egység Botond vezetésével. Miután minden nebulót kihalásztunk a délelőtti kihívások forgatagából, jöhetett a jól megérdemelt ebéd. Talán a kora őszi időnek is köszönhetően a jó meleg betűtésztás paradicsomleves gyorsan eltűnt az éhes bendőkben, no meg a rakott krumpli elfogyasztásáért sem kellett könyörögni.

Az előző napi stratégiai játék sikerén felbuzdulva újabb csapatépítő ötletességgel kedveskedtünk a katamarán csemetéknek, melyért hangos gyermeki kacaj volt a jutalom. Nem tagadom, ők is, mi is roppant módon élveztük a helyzetet. Délutánra nem csak az eső, de sajnos vele együtt a reggeli friss szellő is kereket oldott. Nem volt mit tenni, újabb hajómentes program következett – irány Tihany és a Kalandpark. Hát hogy is fogalmazzak – az egy dolog, hogy csuda ügyesek a srácok. De hogy mennyire szórakoztató tud is lenni a „Spalek napok” álnéven futó cinkos kötekedésük, az hihetetlen. Most mindenki 140 cm felett volt, így bármely pályán mehettünk. Egyeseknek azonban nem jelentett elég kihívást a drótkötélpálya, és megtoldották a legnagyobbra nőtt katamarán sulis társuk folyamatos abajgatásával. Hol előlről, hol hátulról, de megesett, hogy alulról labdával kiegészítve érte orvul a támadás testes barátunkat. Próbáltam én komolyan viselkedni, ám egyrészt roppant vicces és ötletes volt a baráti „gondoskodás”, másrészt az alany komoly arcmérettel rendelkezett, így akadt, hogy megérdemelten botlott bele egy-egy újabb csínytevésbe. Nincs mese, ez vidám délután lett, melyet ott helyben egy jutalom jégkrémmel zártunk. Talán érthető, hogy ezt követően kissé megkésve érkeztünk vissza az anyakikötőbe, ahol hajó elpakolás, uzsi gyümölcs és a szokásos értékelés várt ránk, a szülők társaságában.

Szöveg, fotó: Rozsda

Negyedik nap

23 fokos víz, 14 fokos levegő, gyenge eső – hmm, ööö izééé, szóval enyhe őszi Katamarán Suli nap várt ránk ezekkel a paraméterekkel. Talán érthető, de most nem úsztunk a csemetékkel, ám a testnevelésre szánt időt természetesen a tornaóra keretein belül hasznosítottuk. A megéhezett kalóz bendők ma sajtos szendvicset kaptak tízóraira, melyhez Kollmann András  „A Vitorlázó”  című Litkey Farkasról készített dokumentum filmje szolgált aláfestésként. Eközben persze felkutattuk a Hajógyári Kikötőben rejlő meleg ruházatokat is, és amint egy kicsi alább hagyott az eső, már ki is vitorláztunk a jóképű csemete katamaránokkal.

Léna mai vízi menetrendje szerint a motoroshoz állást írta elő, melyet a palántáink sikerrel tejesítettek. Ezt követően a leálló szélben – de már eső nélkül – szerény futamot rendezett a Katamarán Suli elszánt kalózainak, melyet a vízirendőrség is nagy szeretettel követett nyomon. A délelőtt hamar elszaladt, ezért sietősen érkeztünk a kikötőbe, majd az étterembe. Dani és csapata ma a Balatonfüreden méltán világhírű tárkonyos csirkeragú levesével várt minket. Eddig is jókat falatoztunk belőle, de most került először arra sor, hogy a repetáért sor és bonyodalom alakult ki, a konyha és a szülőpótló oktatók nagy örömére. A leves totális elpusztítását követően maradt energia lencsefőzelékre is, bár olykor úgy láttam, hogy a benne lapuló virsli már nem fért el a pocakokba.

Az étkezést követően csapatépítő szellemi játék következett, mely állítólag az emésztésre is kiemelten jó hatással van. Persze azért biztos, ami biztos a kilapított ping-pong lasztikat is pótoltuk, majd szél hiányában újabb közösségi játékba kezdtünk. A korábban nagy sikert aratott futkosós zászlós rablós stratégia játékot vettük fel a palettára, melyet egy emberként ünnepelt a csemetehad. A szél csak nem frissült vissza, így bár hasznosan, de mégis csak a parton telt a délután. Tudom, hogy trapézolni igazán a víz felett, erős szélben az igazi, de ennek hiányában kénytelenek voltunk a parton átvenni az alapokat. Ugye főleg a férfi neműek számára bír felejthetetlen élménnyel a trapéz mellény nem megfelelő viselete – ezt most jobban nem is részletezem. Egyes hím tanoncok arckifejezése úgyis minden szónál többet ér. A jól megérdemelt munkát követően csomó vizsga, majd az érte járó cerbona jutalom falatok következtek. Végül érzékeny búcsút vettünk egymástól és a negyedik naptól.

Szöveg, fotó: Rozsda

Ötödik nap

Ez a nap is eljött – péntek, a vizsgák és a szülői bemutató napja.  Az egész héten tartó őszi idő nem hazudtolta meg magát – mára is szemerkélő eső, ám de frissülő szél várt minket a kikötőben. A hangulatot fokozandó úszás helyett is reggeli Luca torna nyitotta a napot, majd a helyben sütött fánk hegyek fokozták a csemete mosolyt az arcokon. A bőséges reggeli után öltözés, szerelés és rapid eligazítás várta a katamarán kalózokat. Pontosítottuk a délelőtti programot és a hátra lévő vizsgák feladatait. A csomók ismereteiről már tegnap bizonyságot adtak kis kedvenceink, így mára az elméleti ismeretek és a gyakorlati tapasztalatok bemutatása maradt. No és persze közkívánatra egy kis versengés is belefért az ebédig tartó terminusba.

A kalózok fordultak, perdültek, illetve egyesével szépen oda is parkoltak a motoroshoz. Ezzel nem volt nagy gond, ügyesen megoldották. A pályaversenyzéssel azonban már akadtak nehézségek, hiszen ez már folyamatos és összetett koncentrációt igényelt. Volna. Ám lelkesedéssel sok minden pótolható. Akadt, aki a vitorlázó tudást a mezei szótár teljes portfóliójának felemlegetésével próbálta pótolni, és akadt, aki apa hőstetteivel gyorsította a hajót.  Tény, a szél megjelenésével véget értek az alibizés lehetőségei, és elérkezett a bizonyítás pillanata.

A táborzáró napon nem is lehetne más az ebéd, mint gyümölcsleves és rántott csirkemell rizibizivel. Oktatói tapasztalataink alapján a reggeli fánk mellett ez a menü vezeti a táboros ebédről slágerlistákat. A finom falatok mellé az ég is kiderült és olykor a napocska is ránk kacsintott. Na, ez már igen.

A fincsi ebédet követően a bemutató következett, mely során a szülőket motorosokba pakoltuk és megmutattuk nekik mit is tudunk már a katamaránokról.  Az időjárás is összeszedte magát a nagy alkalomra és ragyog napsütéssel, és frissülő keleti széllel kedveskedett nekünk.  Mi pedig éltünk a lehetőséggel és egyre távolabb merészkedtünk a parttól. Az élvezkedést csak egy-egy apró figyelem elterelő akció zavarta meg, úgy mint sikló felfedezése, vagy az evező lapát elvesztése. Ám ahogy az már lenni szokott, a napsütés, a friss szél és a lelkes gyermeksereg bearanyozta a hetünk záró eseményét. A partra érkezést követően leszereltünk, elpakoltunk és felöltöztünk a díjkiosztóhoz. Az oktatók méltatták a katamarán nebulók teljesítményét, majd a csemetéink átvehették a megérdemelt elismeréseiket.

Egy ilyen hét után mindig elgondolkozom – mennyire nagyszerű is az élet. A természetközeli állapot, a gyermeki naivitás és őszinte gondolkodás szinte terápiás jelleggel hat napjaink átpolitizált hétköznapjaira. Igazából hálás vagyok a kalózainknak a felejthetetlen élményekért.

Szöveg, fotó: Rozsda

2015-07-30
vissza