Lassan már nem is tudom, milyen fokozatú hőségriadót adott ki a mai napra a meteorológiai szolgálat, de tény, hogy már kora reggel befűtöttek nekünk. Ilyen esetben a Katamarán Suli oktatói sem késlekednek, és azon nyomban a vízbe varázsolják a többtestű kalózokat. Licsi és pocsi, pincsi és pancsi mind lezajlott, mielőtt rá vetettük magunkat a tízórai kakaós csigákra. És bár a reggelit több hullámban sikerült csak a kellő mennyiségben eltüntetni a pocakokba, azért éhes gyermek nem maradt.
A falatozást követően az előző napi ismeretek felelevenítése során fény derült egy két titokra is, és persze újabb párosok is alakultak a mai nap kihívásaira. Apró, ám de érdekes tapasztalás, hogy már 8-10 évesen jellemző magatartás, hogy a katamarán lovagok magukhoz illő katamarán hölgyeket választanak útitársként a fedélzetre. A párválasztás után gyorsnak semmiképp nem mondható hajófelszerelés következett, melynek során Boti gondoskodott a bőrön át történő vízbevitelről egy komoly átmérővel bíró locsoló tömlővel. Közben Luca a még száraz kis testeket is megvédte a nap káros sugaraitól, így indulhatott az újabb Léna vízi tréning. Sajnos a szél ma reggel sem kényeztetett el minket erejével, így a kikötőből evezők segítségével lopakodtak ki kalózaink. Úgy tűnik, a tegnapi nap szálkakaland után mára is jutott némi orvosolni való, de nem is lenne igazi a gyermek tábor, efféle harci sérülések nélkül. Sebesült csemeténk ideiglenes gipszet kapott bátorításként, melyet maga el is távolíthat a közeljövőben.
Ebédre betűtésztával kombinált paradicsomlevest kaptunk, aminek fergeteges sikere volt. Úgy szeretem, ha a kicsik megesznek mindent – ez biztos valami apai tudatalatti vágyakozás lehet a részemről. A rakott krumpli is finom lett, bár ennek már nem minden bendőben maradt hely. Amíg a kis kalózaink a délutáni árnyékos csocsóval foglalatoskodtak, mi egyeztettünk nekik egy kalandparki menetrendet. Így ha nem is szél által, de mégis beloptunk pár óra izgalmat az életükbe. Ahogy azt minden héten is megtesszük, most is motorossal keltünk át a nagy vízen, ami persze a Füred – Tihany távra gondolva nem is olyan hatalmas utazás. Akadt aki 140 cm alatt volt, így három csapatra osztódtunk, és magasság illetve tudásszintek szerint barangoltunk az árnyékos fák lomkoronái között. A jutalom ma sem maradhatott el, mely jégrém formájában jutott el a kalózainkhoz.
A szülök már vártak minket a túlparton, így szerény fürcsivel kiegészítve haza motorosoztunk a Hajógyári Kikötőbe. Pár perc értékelés, illetve körtébe rejtett gyümölcs kúra zárta az igen melegre sikeredett szerdai napunkat.
Szöveg, fotó: Rozsda
