Nacra Falka 2021 versenyek

Nacra Falka 2021 versenyek

Nacra Falka 2021 versenyek 2048 1604 Katamarán Suli

A Katamarán Suli lelkes növendékeinek számtalan lehetőség adódik a táborozáson túli vitorlázásra. Ennek egyik ága a Nacra 15, Nacra 17 versenyzés melyet Lovas Zsolt többszörös Kékszalag győztes katamarán versenyző koordinál.  A 15 lábas mini katamarán az ifjúsági olimpián szerepel, míg a 17 lábas testvére szárnyaló üzemmódban (foil) a felnőtt vegyes páros száma. Talán nem véletlen, hogy az olimpiai kvalifikációra készülő Virág Flóra – Molnár Dávid egység is számtalan alkalommal vesz részt közös programon. Nincs is jobb, mint amikor a példakép együtt készül az utánpótlással a hullámok szárnyán.   A Nacra 15/17 csapat programja március 28-án kezdődik és október végéig tart, illetve amíg az időjárás engedi. Természetesen az edzések mellett túra és pályaversenyek is szerepelnek az iskolai elfoglaltságokhoz igazított versenynaptárban.

A tervezett verseny időpontok:

június 19-21. Litkey Balázs emlékverseny Fövenyes
július 10-11. Forward WIP kupa Balatonalmádi
július 24. Kékpántlika Balatonfüred
júl. 31. – aug. 1. Lájer Admirális kupa Balatonalmádi
július 20-22. Flotta bajnokság Balatonföldvár
aug. 14-15. Svert kupa Zamárdi
szept. 10-11. Katamarán SE kupa Balatonalmádi

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nacra Falka tagok lehetőséget kapnak kipróbálni a Black Jack legénységi szerepét, a Decision 35 katamaránon.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!