Katamarán Suli 2026. augusztus 10-14. haladó (kiskamasz) 1. nap

Katamarán Suli 2026. augusztus 10-14. haladó (kiskamasz) 1. nap

Katamarán Suli 2026. augusztus 10-14. haladó (kiskamasz) 1. nap 1800 1154 Katamarán Suli

A második augusztusi hetet egy igazán összeszokott kis csapattal kezdtük. 😎 Komoly mennyiségű csemete érkezett hozzánk, akik közül a legtöbben már rutinos táborozóként tértek vissza – így a reggeli találkozásnál hamar otthonos hangulat alakult ki. ⛵️

A napot a szokásos bemutatkozással kezdtük, majd természetesen nem maradhatott el az úszáspróba 🏊 sem. Ezután egy kis elméleti áttekintés következett, hogy mindenki fejben is ráhangolódjon a hétre és felelevenítsük a korábban megszerzett tudást. Közben a tízórai 🥪 is elfogyott, így feltöltődve folytathattuk a délelőtti programot.

Ebédre borsóleves 🍲 és bolognai spagetti 🍝 került az asztalra, és a tányérok alapján úgy tűnt, mindenkinek ízlett: gyorsan elfogyott minden adag!

A csendespihenő után végre előkerültek a hajózáshoz szükséges kellékek, és irány a víz! 🌊 A katamaránok felszerelése után kikormányoztunk a kikötőből, majd egy félszeles pályán folytattuk a gyakorlást. A mai nap főszereplői a fordulások és a perdülések voltak, ⛵️💨 de beiktattunk egy kis motoroskövetést is.

Bár ez már egy haladó tábor, a biztos alapokhoz mindig érdemes visszatérni – így a gyakorlás során volt lehetőségünk felfrissíteni és újra elővenni a korábban megszerzett gyakorlati tudást is. A csapatok szépen dolgoztak, és látszott rajtuk, hogy lassan-lassan visszarázódtak a hajózásba.

A nap végén leszereltük a hajókat, majd következett a jól megérdemelt értékelés és természetesen a nap egyik legjobb része: a fagyi! 🍦😋

Egy tartalmas, vidám és szeles nappal indítottuk a hetet. Indulhat a következő nap – még több vitorlázással, gyakorlással és persze újabb kalandokkal! ⛵️🌊

Szöveg és fotó: Nyerges tanárnő és Petra

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!