Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 10-14. ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 10-14. ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 10-14. ötödik nap 2000 1215 Katamarán Suli

PÉNTEK – a szülői bemutató és a fergeteges díjkiosztó napja

Elérkezett az utolsó nap is a Katamarán Suliba. És persze hogy jártunk, addig mondogattuk, hogy trópusi az időjárásunk van a héten, hogy utolsó nap is esőt kaptunk reggelre.

A nedves időjárásnak köszönhetően a hajó felszerelés bemutatót kicsit elcsúszattuk, és egy kis vitorlás kvízt rögtönöztünk a srácoknak. Kiváló lehetőség a heti tananyag játékos, versengős formában történő számonkérésére. A módszer nem bonyolult, csapatokba tömörülve válaszoltak a fiatalok a különböző kérdésekre úgy, hogy előtte el kellett nevezniük magukat. Csak néhány népszerű példa: „Katamarán királyok” „Csapat NÉV” „Chang Mester” és „TÖK mind 1”. Az ötletgazdag nebulóink a katamarános, kékszalagos, meteorológia kérdésekre is remekül válaszoltak. Persze díjazás is volt, a nyertes brigád Katamarán Sulis karkötőkkel gazdagodott.

Mire befejeztük szerencsére az eső is elállt, így nem maradt más hátra, mint a mini katamarán felszerelés tesztünk. Nem meglepő módon hiba nélkül teljesítette a csapat ezt a kihívást is. Gyors öltözés, megbeszélés és irány a víz. Meleg nem volt, de szél sem sok mikor kiértünk, viszont remek felhők és fények fogadtak minket. Aztán szerencsére kerekedett némi légmozgás is, talán az eddigi legtöbb a héten. Sok időnk nem maradt a délelőttből, de azért még egy hosszabb túra belefért ismét, ahol a srácok szuperül gennakereztek oda-vissza. A sikeres kalandozások után gyorsan partra siettünk, hogy felfaljuk az ebédet, ami ma borsóleves volt tarhonyás husival. Úgy tűnik, ez a mai nap különleges, hiszen a levesért is, a második fogásért is repetás sorban állás volt. Hogy mik vannak… 🙂

A mai ebédszünetünk kissé rövidebbre sikerült, hiszen hamarabb mentünk vízre. 14 órára vártuk a szülőket a bemutató vitorlázásunkra. Sajnos a szél addig alább hagyott, de sebaj, így is bemutathattuk a borulás – visszaállítás tudásunkat, ami elnyerte a szülők tetszését. Majd köröztünk a kis hajók között a motorosokkal, mint a cápák az úszók között és minden szülőnek igyekeztünk megmutatni a saját csemetéjét. Reméljük sikerült is. 🙂

Sajnos eltelt a show-ra szánt időnk, így vontáztunk egy keveset az öt motoros segítségével, majd kiosontunk. A partra érkezés és leszerelés után nem maradt más teendőnk, mint hogy megtartsuk az ünnepélyes díjkiosztónkat. Ahogy a vitorlás közökben illik, mindenki Katamarán Sulis pólóba öltözött és türelmesen várta a sorát. Az eheti tudásokat oklevelekkel, kis ajándékokkal jutalmaztuk. Akadt, akinek sikerült a Magyar Vitorlás Szövetség minősítés szintjének elérése is, nagy elismerés érte. Némelyeknek pedig ehhez még kicsit acélosítani kell a tudását vagy csak magabiztosabbá kell válni, hogy kihozza magából a maximumot. Mi ebben is segíteni fogunk. Gazdára talált a Lego katamarán is, amit a héten önmagához képest legtöbbet fejlődött tanulónk kapott. Naná, hogy minden fiatal elismerésben részesül, hiszen kemény hét van mögöttünk, a meleg és széltelen időjárás megviseli a fiatalokat is. Köszönjük a szülőknek, hogy ránk bízták a srácaikat, örülünk, hogy ilyen sokan, sokszor visszatérnek hozzánk.

Jövő héten az idei év utolsó tábora következik, reméljük hasonlóan jó hangulatban, és sikerekkel.

Fotó: Nyerges Kati

#KatamaránSuli
#TeamBlackJack
#PazarPéntek
#KösziSzülőkAbizalmat

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!