🌞 A mai napot is egy jó hangulatú reggeli tornával kezdtük, majd a szabad úszás 🏊♀️🏊♂️ sem maradhatott ki a programból. Ezt követően egy kis elméleti áttekintéssel indítottuk a napot, hiszen a tegnapi gyakorlás során hamar kiderült, hogy az egy év alatt bizony néhány manőver ismerete kicsit megkopott. 😄📚 A tanulás közben természetesen a reggeli finomságok is előkerültek: a gyümölcs 🍎🍌 és a müzli 🥣 hamar elfogyott.
Ezután felöltöztünk, és következett a trapézolás elméleti alapjainak áttekintése. ⛵️ A friss szél 🌬️ láttán nem is volt kérdés, hogy a megszerzett tudást hamarosan a gyakorlatban is próbára tesszük. Megbeszéltük, hogyan, mikor és miért érdemes használni a trapézt, majd a parton is modelleztük 💨😎
Ebédre ma zöldségleves 🥕🥣 és borsófőzelék 🫛 került az asztalra, ami szerencsére nagyon jól fogyott – úgy tűnik, a délelőtti hajózás meghozta az étvágyat! 😋
A csendespihenő 😴 után ismét egy kis elméleti áttekintés következett. Bár haladó táborban vagyunk, sosem árt átismételni az alapokat, hogy az erősebb szélben is – mint a mai- mindenki tudja mi a feladata és sikerélményekkel maradjon talpon a pályán.
A délutáni pöffös szél 🌬️🌊 remek lehetőséget adott a fordulások és perdülések gyakorlására. 🔄⛵️ A változó szélerősség mellett nem mindig volt egyszerű a manőverezés, de annál több tapasztalatot és élményt gyűjtöttünk közben. 💪😊
A nap végére ismét rengeteg gyakorlással lettünk gazdagabbak.⛵️ Jóleső fáradtsággal kombinált értékeléssel zártuk a mai napot – holnap folytatjuk! 🌅😊
Szöveg és fotó: Nyerges tanárnő és Petra





































