Kékpántlika 2021. július 24.

Kékpántlika 2021. július 24.

Kékpántlika 2021. július 24. 2048 1363 Katamarán Suli

Idén először volt lehetőségünk indulni a kis Nacra 15 katamaránokkal ezen a versenyen, a Pöff utánpótlással közösen. Sajnos a nagyok és idősebbek itt nem indulhatnak, így a lányok nélkül, csak két egység részvételével vágtunk neki.

Szombat korán reggel 7-kor találkoztunk a srácokkal, akik úgy tűnik tanultak a múltkori futam lekésős hibájukból és időben érkezve, hamar felszerelve vártak már a klubban. Az tisztán látszott, hogy sok szélre nem számíthatunk, de azért vitorlázva indultunk neki Füred felé majd vontára váltottunk, hogy aztán tényleg ne késsünk el. A katamaránok túrapályát vitorláztak, míg a többi hajóosztály a móló előtt, pályaversenyen mérte össze a tudását. A Kékpántlikán 13 kis katamarán verődött össze hála a Pöffösöknek, akik eljöttek mindennel, aminek egynél több teste van.

Természetesen a Nacra 15-ösök hamar kiváltak a mezőnyből a rajt után, és az 5 egység a többiektől meglógva vívta külön kis csatáját. A mieink, Csongi-Kopi, Beni-Ármin az Öreg Tihany első, illetve a Hajógyári öbölben lévő második jelet még a Pöffös Nacra flotta mögött vették.

Azonban a Hajógyár – Balatonfüred szakasz végén található befutóban jó taktikával és jó sebességgel kerültek előre, egymás közt döntve el a győzelmet. Végül a Kékpántlika győztese Beni és Ármin lett, második pedig Csongi és Kopi. A befutó okozott némi extra izgalmakat, hiszen a rendező hajón kötelező kék zászlót nem sikerült a fitness celebnek kifüggesztenie. Több alkalommal történő felszólításra előkerült, majd némi késéssel egy evezőre is felszerelték. Ebben azért még van tartalék.

Mondhatjuk, hogy a Kékpántlika jó lenyomata volt a Kékszalagnak ahol nem mindig a leggyorsabbak nyernek, illetve természetesen szerencse is kell a győzelemhez… A túraversenyzés egy egészen más műfaj, főleg ebben a kiszámíthatatlan leálló szélben.

A díjkiosztóra a Füredi nagymólón kerítettek sort a szervezők és remekül megadták a módját a kis bajnokok megünneplésének.

Következő programunk a Lájer Admirális emlékverseny, ismét Almádiban. Majd ezt követően még egy edzőtábor, Svert kupa és a Bajnokság vár még a srácokra idén a főszezonban.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!