Szerda a mi napunk volt! Mindent sikerült végrehajtani amit elterveztünk. Egész nap társunk volt a jó szél és a napsütés. Nem maradhatott el a reggeli torna természetesen…addig is picit melegedett még az idő illetve a víz is. Próbáltunk gyorsan vízre szállni, hogy a tegnapi elmaradt órákat pótoljuk. Friss északias széllel hajóztunk egész nap ami jellemzően a front után mind irányban mind erősségben elég hektikus volt. Ennek megfelelően volt pár borulás is. Volt amelyik szakszerűen sikerült, azonban volt ahol a reggeli megbeszélés ellenére a legénységnek nem sikerült kapcsolatban maradni a hajóval így az önálló útra indult, természetesen a motorossal azért sikerült megzabolázni.
Amikor kivitorláztuk magunkat akkor visszatértünk szeretett kikötőnkbe hogy elfogyasszuk az ebédet, ami ma Pásztor leves és mákostészta volt. A pihenőidőben ismét volt virtuális vitorlázás az az iránt érdeklődőknek.
Igyekeztünk a szabadidőt kicsit lerövidíteni, hogy minél hamarabb újra vízre szálljunk. Alakítottunk kicsit a csapatokon is így, hogy a harmadik nap már jobban ismerjük a gyerekek képességeit. Délután már sikerült a bonyolultabb pályán is stabilan vitorlázni, valamint a labdagyűjtő játék is sikeresen lezajlott. Így ma mindenki vitorlázástól jóllakottan pakolhatta el a kis hajóját.
Nem maradt más hátra mint a szokásos értékelés, és a labdajáték eredményhirdetése, aminek a jutalma pár jó csomag vaníliás karika volt. Holnap még szintén jó szélre számítunk, tovább emelkedő hőmérséklettel, így remélhetőleg alkalom adódik végre egy jó nagy pancsolásra is.
Szöveg: Lovi
Fotó: Nyerges tanárnő
#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi