A „Wildwind Adventures Mauritius” és a „Katamarán Suli” intézmények már korábban együttműködési megállapodást kötöttek egymással, ám a személyes tapasztalatszerzésnek csak most jött el az ideje. A Black Jack 2019-es D35 katamarán szezonra való felkészülését kombináltuk a terepszemlével. Nézzünk meg, mit sikerült megtudnunk a paradicsomi szigetről.
Mauritius egy kicsiny szigetállam az Indiai-óceánban. A rajzfilmekből ismertebb Madagaszkártól 900 km-re keletre, a 19°50′ és 20°32′ déli szélességi és az 57°18′ és 57°46′ keleti hosszúsági fokok között fekszik. Két nagyobb és több apró sziget alkotja. Mauritius, a fősziget 1865 km², a tőle még 560 km-re fekvő Rodriguez-sziget 104 km², a 22 egyéb mini sziget többsége lakatlan korallszirt. Mauritius a Baktérítő közelében fekszik, észak-déli irányban 58 km, kelet-nyugati irányban 47 km, kerülete 330 km.
Éghajlata szubtrópusi, a nyár decembertől júniusig, a tél júliustól szeptemberig tart. Nyáron az átlaghőmérséklet 30 °C körül van, télen éjszaka 17 °C, kora délután 24 °C körül. A kettő között – szeptembertől novemberig – az átlaghőmérséklet 25 °C és 28 °C között van. Ennek tükrében talán érthető, miért is választottuk mi a februári időpontot. No meg persze az sem volt közömbös tény, hogy ilyenkor otthon bizony röpködnek a mínuszok.
A levegő párás és szinte minden nap esik az eső. A sziget délkeleti oldalán az éves csapadék eléri a 4000 mm-t; az északnyugati (esőárnyékos) parton „mindössze” 1000 mm. Mi – az északkeleti részen – abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a rendszeres égi áldás este érkezett, így nappal zavartalanul vitorlázhattunk.
A sziget élővilága gazdag, de a kihalás veszélye ott lebeg a fajok felett. Közel 900 fajta virágos növény és páfrány található, de a növények közül kb. 200 fajta sajnos már most közel áll a kipusztuláshoz. Nincs ez másként az állatokkal sem – 44 őshonos állat élt a szigeteken, de 21 faj már kihalt és továbbiak állnak a kipusztulás szélén.
Mauritius történelme sokszínű, mely a mai napig érezhető a lakosságon. Eredetileg őslakosok nem voltak a szigeten. A 10. században arab hajósok ugyan már többször is kikötöttek a parton, szigetnek a Dina Robin nevet is adtak, de le nem telepedett senki. 1500-ban a portugálok fedezték fel újra a szigetet, Hattyú-sziget névre keresztelték, de ők sem gondolták úgy, hogy maradniuk kellene. Ezen némileg változtattak 1598-ban a hollandok, akik birtokba vették, és a dél-afrikai Oranje állam kormányzója – Maurits von Nassau – után a Mauritius nevet adták neki. Első lépésként a hajóikat javították itt, majd 1638-ban megérkeztek az első holland telepesek is. Kezdetben cukornádat termesztettek majd 1710-ben – miután kiirtották az ébenfát és a dodót – végleg elhagyták a szigetet. Csupán cukornádat, jávai szarvast, kókuszpálmát, szarvasmarhát, sertést, baromfit és kóbor kutyákat hagytak maguk után.
A hollandok után a franciák fedezték fel maguknak Mauritiust. 1719-ben XV. Lajos az Indiai Társaságnak adta a szigetet, majd 1721-ben letelepedtek az első franciák. Az Indiai Társaság első kormányzója fejlesztette fel Port Louist, ami fő kikötővé és adminisztrációs központtá lépett elő. 1745-ben elkészült az első cukornádmalom, amiben már nemcsak alkoholt, de cukrot is készítettek a cukornádból. 1764-ben az Indiai Társaság csődbe ment, és XV. Lajos visszavásárolta a szigetet, majd megérkezett a francia király első kormányzója is. 1810-ben a franciák Vieux Grand Port-nál megnyerték a tengeri csatát, de az angolok partra tudtak szállni Cap Malheureux-nél, és elfoglalták a szigetet. A franciák elfogadták az angolok feltételeit, így megtarthatták földjeiket és kultúrájukat. 1832 óta a hivatalos nyelv az angol, de a franciául még mindig többen beszélnek, amit magunk is megtapasztaltunk. Érdekes egyvelege a kultúráknak, a jobb kormányos közlekedés és a francia nyelv jelenléte. 1992 óta Mauritius államformája köztársaság, a kormányzó pedig a köztársasági elnök.
A sziget etnikai, nyelvi, vallási megoszlása igen sokrétű. A lakosság 68%-a indiai, 27%-a kreol, 3%-a kínai és 2%-a francia. A lakosság összetételéből adódóan a miniszterelnök mindig indiai. Ezek a kultúrák anélkül, hogy összeolvadnának, békésen élnek a szigeten. Az üzleti életben együtt dolgoznak a különböző származású emberek, de hétvégére mindenki visszavonul saját, hagyományos világába.
A közlekedés a szigetet behálózó autóutakon történik, lévén, hogy vasútszolgáltatás 1964 óta nem működik a szigeten. A Mauritiuson található egyetlen autópályát magyar vállalkozók építették az 1970-es években. A vállalkozók azóta kint is élnek. 2005 júliusa óta a diákok, a fogyatékkal élő, valamint az idősek számára ingyenes a tömegközlekedés az országban. Mauritius legjelentősebb reptere a Sir Seewoosagur Ramgoolam Nemzetközi Repülőtér, mely a sziget délkeleti csücskében található. Ez szolgál bázisául az állam nemzeti légitársaságának, az Air Mauritius-nak, és ez fogadja a szigetre érkező utasszállítógépeket, így nincs mese mi is ide érkeztünk.
A DODO (vagy Dodó galamb) az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált. Csak Indiai-óceán területén lévő Mauritius szigetén élt, viszonylag nagyméretű, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 1 méter, a tömegük pedig 10,6–17,5 kg körül lehetett. Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábuk volt. A dodók életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Annyi biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel, illetve kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két tojást költöttek ki a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn. Annak ellenére, hogy húsuk zsíros és rágós, szinte élvezhetetlen volt, a szigeteket felkereső utazók néha vadásztak rájuk. Az emberrel szemben bizalmas madarak – vesztükre – nem futottak el a partra szálló hajósok elől, így azok könnyedén elkaphatták őket. Végső kihalásukat a félénkség teljes hiánya és legfőképpen a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállat okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait.
A különös formájú állat felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését is, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, illetve múzeumokba kerültek.
„Isten először megalkotta Mauritiust, majd lemásolta és létrehozta belőle az Édenkertet.” – Rudyard Kipling
forrás: Wikipédia
Fotó és szöveg: Rozsda
