Péntek – szomorú hír, de egy újabb Katamarán Suli ért véget. A héten kifejezetten fiatalabb korosztály vett részt a képzésünkön, mely olykor a hangulat irányába tolta el a szakmai programot, ám valahogy ez senkit nem zavart. Vidám, eseményekkel teli izgalmas hetünk volt.
Annak ellenére, hogy ez a tábor utolsó napja – és egyben vizsgáé is – csemetéink nem kapkodták el az érkezést. Gondolom vagy a pihenésre, vagy a tanulásra használták ki az ágyikó utolsó pillanatait is. Ám reggel 8-ra mindenki egyben épségben megérkezett és indulhatott a megmérettetés a fátyolos keleties szélben.
Első lépésben a reggeli átmozgató Attila tornát követően az elsajátított csomók bemutatása következett. A kis csapatunk jelentős részének sikerült mind a négy alapcsomót bemutatnia. Miután a héten az alsó korhatáros, 6-7 éves nebulók is képviseltették magukat, így talán érthető, hogy nekik olykor ez még túl nagy feladat volt, nem is haraptunk meg érte senkit.
A második kihívás a reggeli meggyes túrós csiga elfogyasztását követően érkezett, hajófelszerelés képben. Mára az egységeknek már maguktól kellett összerakniuk a kis katamaránokat. Ha ment segítség nélkül, akkor járt érte a maximális pontszám. Bevallom, ez meglepően jól sikerült a kalandoroknak. Olykor nagyra nőtt legoként fogták fel a hajó alkatrészeket és szép apránként illesztették össze az elemeket.
A harmadik vizsga csomag a vízi manőverek rovat, melyeket szintén egységenként mutathattak be kiváló mini sporttársaink. A fordulás a katamaránnal kissé nehezebb, mint az egytestű hajókkal, ám a perdüléssel pedig pont fordítva áll a helyzet. Csemetéink nem csak ebből, de a vízből mentésből is ügyesen levizsgáztak. Persze a vízből mentést modelleztünk, nem kell megijedni, nem volt éles apropója a dolognak, Hol lasztit, hol mentőmellényt és egyéb „bajba jutott úszó alkalmatosságot” kellett kihalásznia a vízből, majd „épségben” eljuttatni az edzői motorosba. De akadt aki „véletlenül” maga is ívbe esett – hogy mik vannak. J
Az ebéd – ahogy mi is – menetrend szerint érkezett, a Hajógyári Kikötő kiváló konyhájáról, csemete kedvenc formában. A mai menü, tyúkhúsleves cérnametélttel, illetve rántott sertésszelet törtburgonyával címszó alatt szerepelt. Nos, szezonos tapasztalatunk nem csalatkozott ma sem, a rántott husi népszerűsége vetekszik egyes applikációkkal.
Az alapszinthez tartozó beszámolás utolsó eleme az időjárási ismeretek. A felkészült kishajós kapitánynak sem árt tudni, merre is van észak és dél, kelet vagy nyugat, és ennek birtokában be kell tudni azonosítani a szélirányokat. Ehhez a szél jeleit is fel kell tudni ismerni mind a parton, mind a vízen, ami ha belegondolunk nem is olyan egyszerű feladat. Korosztályos sajátosságokkal kiegészítve jutottunk el a megoldásokig. Idézek néhány megfelelő jelzőt, a gyermeki száj kollekcióból: „ez zsír” avagy „minden cukor”, esetleg „minden fény”,- ha valaki nem tudná, ez napjainkban azt jelenti, hogy rendben vagyok, letudtam az anyagot.
Miután egymást felkészültnek minősítettük a délutáni bemutató vitorlázásra, beöltöztünk a Katamarán Suli biztonsági felszereléseibe és megkezdtük utolsó hajózásunkat. Ahogy az már felénk lenni szokott, ez a móló közelében zajlott, ahonnan a szülők jól láthatták a szeretteiket. Aki megtehette vízről érkezett és onnan szemlélte csemetéjét. Azon szülők részére, kik ezzel a lehetőséggel most nem élhettek, mi biztosítottunk motorcsónakot a testközeli élmények megszerzéséért. Az eredetileg két órásra meghirdetett programot a közelgő esőfelhő gyorsított a be. A másodfokú viharjelzés bekapcsolása is azt sugalmazta, hogy túl sokáig ne packázzunk az időjárás szellemével. A kockázatokat mérlegelve rövid evezéssel kombinál borulás gyakorlatot tartottunk, kicsit meghajóztattuk a meglepett szülőket, majd épp a vihar szele előtt partot értünk. Nekem úgy tűnt a kipirult arcokat szemlélve, megérte a nedves kaland a megpróbáltatásokat.
Minden jó, ha a vége jó, tarja a sziú közmondás, és ezt valljuk mi is. A szülői látogatást követően kihalásztuk a tanítványainkat a Balaton hullámai közül, leszereltünk, elpakoltunk és előkészültünk a díjkiosztóra. Tiszta Katamarán Suli póló került a dolgos kis kalóz testekre, majd a hét eseményeinek méltatása és a díjak kiosztása következett. Valahogy ez az egyik legérzelmesebb pillanata a hétnek, és úgy láttam, nem csak én gondoltam így.
Egy ráadás infó – ha nem tudnánk, ma van a fényképezés világnapja, amikor a fotográfia feltalálására emlékezünk. Ez a lehetőség már 177 éve itt él közöttünk, és ahogy tapasztalható a Katamarán Sulisok örömmel használják életük bemutatására. Örüljünk együtt a képeknek, amelyek új perspektívából mutatják meg nekünk a világot, és közelebb hoznak egymáshoz bennünket.
Mi is egy különleges fotóval, a „Katamarán Suli ugró képpel” zártuk a hetet, épp már szemerkélő esőben. Hálás vagyok a szülőknek, hogy bíztak bennük és gyermekeikben, hogy megtaláljuk a közös hangot. Köszönöm a táboros csemetéknek, hogy türelemmel, szorgalommal vettek részt az olykor fárasztó, néhol vizes és hűs képzéseken. És persze ez a hét sem alakulhatott volna ilyen remekül, ha nem támogat minket a Hajógyári Kikötő teljes személyzete, hálás is vagyok érte.
Végül, de nem utolsó sorban álljon itt azon segítőim neve, akik szakértelmükkel, gyerekszeretetükkel tették felejthetetlenné ezt a kalandot. Nemes Attila (Ati), Lovas Zsolt (Lovacska) és Litkey Balmaz (Balu) a nebulók nevében is köszönöm a munkátokat.
Kép: Lovacska és Rozsda
Szöveg: Rozsda
