2016. augusztus 15-19. Negyedik nap

2016. augusztus 15-19. Negyedik nap

2016. augusztus 15-19. Negyedik nap 1540 1024 Katamarán Suli

Csütörtök – végre ez a nap már úgy indult, ahogy mindig is szeretnénk. Szikrázó napsütés, a szokásos nyári keleti szellő, és minden csemete időben a Kamatarán Suliban.

Ez persze nem csak a srácok, hanem a szülők érdeme is, akik hozzánk hasonlóan korán kelnek és katamarán iskolába sietnek. Köszönet érte. Az egyik legkedvesebb történetünk ezzel kapcsolatban a hétről egy ráadás felfújható cápához kapcsolódik. Kékszemű tündérünk anyukája előlegezte meg nekünk az ajándékot arra való tekintettel, miként a héten szerinte késnek annyit, hogy megérdemeljük az újabb felfújható vízi állatot. Hálásak vagyunk érte, igazán jól jött, hiszen egy régebbi dög kidurrant, épp csak az uszonyait tudtuk megmenteti az állatkának. De ha már kedvenc történetek, lássunk még néhány mosolyfakasztó gyermeki gondolatot.

Az ugye már nem is meglepetés, ha a fiúk örülnek a lányok társaságának. Ám ha egy közel hat éves kispasi fedezi fel élete szerelmét a kamaszodó katamarán kormányosában, na az már előrelátó gondolkodás. Megbeszélték, hogy tíz év múlva úja együtt jönnek a Katamarán Suliba és ismét hajóznak egy hetet együtt. Hát nem megható?

De van keményebb tesónevelő gondolatunk is, a gyermeki szájnak köszönhetően. Sok fiatalabb gyermek kér segítséget apróbb dolgai elintézésben az idősebb testvérétől. Egy ilyen alkalommal lettünk figyelmesek arra, hogy a kistesó nem lelte az úszónaciját – ami lássuk be a Balaton mellett fontos portéka. Az alábbi mondatot kapta bíztatásul idősebb testvérétől: neked is végig kell járnod a „tesók útját” – keresd meg ma magad, de sebesen. Mivel én is rendelkezem testvérrel, át tudom érezni a helyzetet – nem semmi kis duó.

A történetek mellett persze ne feledkezzünk meg a nap eseményeiről sem. Közkívánatra Attila tartott átmozgató reggeli bemelegítést a srácoknak, és mivel csodák csodájára, ma senki nem késett, így Balu erőnövelő – percenkénti – fekvőtámaszai elmaradtak. Ezt követően teret kapott az olimpia. Mivel sok a sportrajongó a nebulók között, a Hajógyári Kikötő éttermében reggeli- és ebédszünetekben honfitársainknak drukkolunk közösen. Ma reggel épp sonkás szenyókat falatoztunk szurkolás közben.

A kiváló időjárásból fakadó lelkesedés először az oktatókra majd a nebulókra terjed ki. Így talán nem meglepő, hogy tíz órára az egész flotta a vízen volt. Hajók szépen felszerelve, csemeték biztonsági ruházata felöltve és sem a kulacs, sem a napkrém nem maradt el a vízre menetel előtt. Alakul a csapat, komoly büszkeség ez nekünk. Nem titkolt célunk, hogy a vitorlázás szeretete, a katamaránozás bemutatás mellett egymásra is legyen elég idejük, energiájuk a résztvevőinknek. Ezért is kénytelenek reggel megválni minden elektromos készüléküktől, hogy ne vonja el a figyelmüket a természet csodáitól.

Vízen igen aktívak voltunk ma. A reggeli keleti szél gyengült egy keveset, minek köszönhetően a hullámzás nagyobb volt, mint ami az adott szélhez indokolt lenne. Volt billegés és visongás a csajos hajókon. Ám ennek ellenére az összes elvárt elemet áttekintettük, és persze sokat vigyorogtunk is. Ebédre időben érkeztünk, jó okunk volt rá. Az őszibarack krémleves, és a tejszínes csirkemell csíkok párolt rizzsel jelentenek akkora motivációt, hogy megéri időben érkezni értük.

Ebéd után újra visszatért az ősz az életünkbe. Kezdetben csak beborult, majd a szórványos eső segítségével elűzte a maradék szelünket is. Ám Balu esőtánca megoldotta a kérdést, és ha szelünk nem is lett, a napsütés előkerült. Felénk ilyenkor egyértelmű a program, irány Tihany, ahol Kalandpark vár ránk. Mentőmellényt húztunk a csibészeinkre, megszálltuk a motorcsónakokat és suhantunk is az erdei kihívások felé.

Az első komoly próbatétel a hiányzó cipők területén ért minket. A bevált gyermeki duma, az „anya nem pakolta be” lepergett rólunk és a szokásos szürke „racsi megold mindent módszerrel” kezeltük az esetet. Így a papucsos lúrkók is mehettek a pályára, lelkesedésük és magasságuk szerinti csoportosításban. Vidámság és hangos gyermeki visongás kísérte az erdei mulattságot, melynek sajnos az időkeretünk vetett véget. Haza úton közkívánatra a hullámlovaglás műsorszám is terítékre került, de szerencsére sokat így sem késtünk.

A szokásos esti értékelést narancs, fagyi és néhány lelkes szülő tette hangulatosabbá.

Kép: Lovacska és Rozsda

Szöveg: Rozsda

 

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!