Katamarán Suli Július 24-28 negyedik nap

Katamarán Suli Július 24-28 negyedik nap

Katamarán Suli Július 24-28 negyedik nap 1024 681 Katamarán Suli

Csütörtök – Mikor is őszre ébredtünk, napközben gyakorlati vizsgákat tettünk és kalandparkoztunk, estére pedig megtudtunk, hogy lesz még idén nyár.

Szitáló köd, 16 fok és ború – lássuk be, nem ezek az ideális körülmények egy vitorlás tábor életében. Ám a Katamarán Suli nem egy akármilyen formáció, itt nem ismerünk lehetetlent, ha a csemetéink szórakoztatásáról van szó. A szottyos idő ellenére tornáztunk egy keveset a szabadban, – ám de fedett helyen, – majd értekeztünk. Áttekintettük a hazai nagy katamaránok helyzetét, hasonlóságait a mi kis bárkáinkhoz képest, illetve elemeztük a még ránk váró kihívásokat.

Amikor eljött az ideje, mert ugye enni is kell a nebulóknak, uzsonnázni indultunk. Mint a mesében, habos forró kakaó és fonott vajas kalács várt minket – nehéz is volt kiszabadulni az étteremből, oly finom volt a felhozatal. Tele hassal sem változott az időjárás képe, így a Katamarán Suli filmtárából Kollmann András filmjét választottuk, „A Vitorlázó – Litkey Farkas” címmel. Érdekes volt megtapasztalni egy kortárs sikervitorlázó ismertségét a fiatalok körében. A dolog pikantériája, hogy ebédre a szerző is csatlakozott hozzánk, sőt Kollmann Andris még a „nézzük farkasszemet a legkisebb Katamarán Sulis tanulóval” vetélkedésbe is benevezett. Csak halkan jegyzem meg, arcra hullott.

Mire a film véget ért, az eső alább állt, és megérkezett a várt nyugati szél is. Rutinosan felszereltünk, ezzel az első gyakorlati vizsga feladatot, a hajófelszerelést le is tudtuk. Majd kihajóztunk, és folytattuk a számonkérést, a fordulás, perdülés, vízből mentés, motoroshoz állás produkciókkal. Büszkék lehetünk a nebulóinkra, ezekkel semmi gond nem volt, vették az akadályokat. Várható volt, hogy a végére némi vidámság is belefér a vízi programba, melynek eredménye ma is borulás lett. Ám ha a víz melegebb, mint a levegő, mi bajunk lehet – legfeljebb jót nevetünk. Hiszen ma is neoprén, vízhatlan felső, mentőmellény és bukósisak gondoskodott a fiatalok védelméről.

Az ebédről ismét késtünk, de megérte. A szél is jó volt, a program is, nem mellesleg az ebéd megvárt melegen minket. Aranyló csontlevest kaptunk, melyet csirkepaprikás követett. Az elfogyasztott mennyiségek szerint ez is fincsi volt, köszönjük. Némi csocsó és pingpong után áttekintettük az időjárás jelentést és arra jutottunk, nem kockáztatunk, inkább szórakozunk. Felkaptuk a sportcipőket, széldzsekit és mentőmellényt húztunk és áthajóztunk Tihanyba, a kalandparkba. Ez nem csak izgalmas szórakozás, de remek készségfejlesztő program, némi bátorságpróbával fűszerezve. A kisebbek is bátran suhantak a lombok között, így a jutalom jégkrém sem maradhatott el. A haza úton persze a motorcsónakban rejlő lehetőségekkel is elszórakoztattuk magunkat, majd kikötés után leszereltünk a kis katamaránokat.

Uzsonnára is fincsi falatok vártak, vargabélest kaptunk eperöntettel – szerintem lesz, aki hízni fog az itt eltöltött hét alatt. A napi vizsga feladatok zárásaként ellenőriztük a négy alap csomó bemutatását, hogy a holnapi szülői bemutatóra nyugodt lelkiismerettel hajózhassunk ki. Itt még vannak feladatok számunkra, de messze nem tragikus a helyzet. Jó szokásunk szerint búcsú előtt értékeltük a napi kalandokat, majd levezető párnacsatával zártuk a csütörtököt.

Szöveg és fotó: Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!