Hűs, ám de roppant eseménydús napra ébredtünk szerda reggel. Az előző napi véleményeket figyelembe véve újra úszással egészítettük ki a reggelünket. Hihetetlen, de a korábbi nagy melegben életre kelt hínárok teljesen elszemtelenedtek, és az egyik csemeténk karjába bele is akadtak. Na de egy kalóznak ez sem lehet akadály, hősünk kiúszott a partra és lerázta magáról a biológiai támadás nyomait. A Luca tornát fincsi tízórai követette, mely a mai napon csokis, nutellás péksüti képében nyerte el a csemeték tetszését.
Tele hassal olykor nehéz a vízre szállás, hát még ha az ember fiának törölköző helyett cipőkanalat csomagolnak aznapra. Ilyen és hasonló kaliberű megmérettetések naponta jutnak az oktatóknak, de azért e-mellett nem mehettünk el mosoly nélkül. Ezt követően a frissülő északkeleti szélben vízre is szálltunk, természetesen kicsit több ruhát magunkra öltve a tervezettnél. Az első borulásra nem sokat kellett várnunk, hiszen a 15 csomós pöff azért nem múlik el hatás nélkül a tizenkét lábas katamarán életében sem. Az a felfedezés, mely szerint a víz ma éppen melegebb volt, mint a levegő, jótékony hatással volt a megszeppent tanulókra. Így némi tanakodás után visszaállítás, majd tovahajózás következett. Persze nem is mi lennénk, ha nem következett volna be újabb és újabb látványos elem a Katamarán Suliban, szerencsére a fényképezőgép éppen úgy működött, mint a parti szárító egység Botond vezetésével. Miután minden nebulót kihalásztunk a délelőtti kihívások forgatagából, jöhetett a jól megérdemelt ebéd. Talán a kora őszi időnek is köszönhetően a jó meleg betűtésztás paradicsomleves gyorsan eltűnt az éhes bendőkben, no meg a rakott krumpli elfogyasztásáért sem kellett könyörögni.
Az előző napi stratégiai játék sikerén felbuzdulva újabb csapatépítő ötletességgel kedveskedtünk a katamarán csemetéknek, melyért hangos gyermeki kacaj volt a jutalom. Nem tagadom, ők is, mi is roppant módon élveztük a helyzetet. Délutánra nem csak az eső, de sajnos vele együtt a reggeli friss szellő is kereket oldott. Nem volt mit tenni, újabb hajómentes program következett – irány Tihany és a Kalandpark. Hát hogy is fogalmazzak – az egy dolog, hogy csuda ügyesek a srácok. De hogy mennyire szórakoztató tud is lenni a „Spalek napok” álnéven futó cinkos kötekedésük, az hihetetlen. Most mindenki 140 cm felett volt, így bármely pályán mehettünk. Egyeseknek azonban nem jelentett elég kihívást a drótkötélpálya, és megtoldották a legnagyobbra nőtt katamarán sulis társuk folyamatos abajgatásával. Hol előlről, hol hátulról, de megesett, hogy alulról labdával kiegészítve érte orvul a támadás testes barátunkat. Próbáltam én komolyan viselkedni, ám egyrészt roppant vicces és ötletes volt a baráti „gondoskodás”, másrészt az alany komoly arcmérettel rendelkezett, így akadt, hogy megérdemelten botlott bele egy-egy újabb csínytevésbe. Nincs mese, ez vidám délután lett, melyet ott helyben egy jutalom jégkrémmel zártunk. Talán érthető, hogy ezt követően kissé megkésve érkeztünk vissza az anyakikötőbe, ahol hajó elpakolás, uzsi gyümölcs és a szokásos értékelés várt ránk, a szülők társaságában.
Szöveg, fotó: Rozsda
