2016. Július 25-29. Negyedik nap

2016. Július 25-29. Negyedik nap

2016. Július 25-29. Negyedik nap 1540 1024 Katamarán Suli

Hajnalban komoly zuhi volt Balatonfüreden, így kivételesen úszásmentes reggel volt a Katamarán Suliban. Ám hogy változatosságban mégse szenvedjünk hiányt, Luca tartotta a bemelegítést, Balmaz az erősítést, és Botond a levezetést. Nem volt panasz egyik tematikára sem, miközben gyönyörködhettünk az éhenkórász hattyúk látványában.

A reggeli fincsi szendvics formájában érkezett, mely után Tihany következett, a mai délelőtt Kalandpark szerepelt napirenden. Ugye a kis katamaránok trapézzal ellátott bárkák, így az erdei függeszkedés kiváló rávezető gyakorlat az árbocon való csimpaszkodásra. Útközben egy kis tréfa is belefért a nebulóink életébe – az egyik motoros üzemanyag csatornáját elzártuk, így persze a legnagyobb „meglepetésünkre” útközben leállt a dög. Riadt csemetéink értették is meg nem is tréfát, de amikor előkerültek az evezők, eltűnt a cinkos mosoly az arcukról. Mind szeretett volna odaérni a kalandparkba, így persze lapátolni kezdtek. Na, haladni nem haladtunk, de hamar el is nevettük magunkat. Így oldva a nem túl komoly feszültséget újra gázt adtunk, majd besuhantunk a tihanyi kikötőbe.

A Kalandpark ismét fergeteges volt, ború ide, reggeli eső oda, egy emberként suhantak a fák között a srácaink, – Tarzant megszégyenítő ügyességgel. Addig szórakoztunk, míg a mai ebédet majdnem le is késtük. Mára paradicsomleves rendeltetett betűtésztával, aminek fergeteges sikere volt. A korábbi rakott burgonya helyett ma rakott tészta volt, nekem bejött, de akadt csemeténk, aki visszasírta a rakott krumplit – na, erre varrjatok gombot. Azt azonban elmondhatom, hogy időjárástól függetlenül, a kikötői szökőkút népszerűsége töretlen.

Délután komoly feladatot teljesítettünk. A csapatokat szakmai alapon újraosztottuk, és mindenkire felkerült a bőszeles vitorla. Nem mondom, volt velük gond bőséggel, de egy óra gyakorlás után már ment a perdülés három vitorlával is. Egy alkalommal kellett csak az idegrostjaimat a fülem mögé fésülni, mikor az egyik alternatív legénységünk a vízisí pálya közvetlen közelébe keveredett. Kissé emelt hangnemben, de rendeztük a sorokat, majd már a biztos tudás birtokában haladtunk tova. Igazán hálás vagyok a srácoknak, hatalmas teljesítményt tettek le, köszönöm.

Este már a szülők társaságában értékeltünk, majd a jégkrémmel kombinált narancsokkal búcsúztunk a csütörtöktől.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!