Harmadik nap

Harmadik nap

Harmadik nap 681 1024 Katamarán Suli

Továbbra is tombol a nyár, és igazán remek a Katamarán Suliban a hangulat. Ahogy már eddig is minden reggel, ismét Luca reggeli tornájával kezdődött a nap, melyet étvágygerjesztő úszás követett, majd tízórai. A szél szerény aktivitására való tekintettel ezt követően Boti technikai szakköre következett – azaz minden katamarán palánta áttekintett a bárkáját, és ahol akadt javítani való, azt közösen orvosolták. Mivel még mindig tükör sima volt a Balaton, így eldöntöttük, ez lesz az a nap, amikor is megtekintjük a Vitorlázeum intézményét. Ez nem elírás, valóban így hívják a Vitorlás étterem tetőterében található vitorlástörténeti interaktív kiállítást. Megtekintettük a Kékszalag hőseit, a történelmi eseményeket és a viharszimulátort. Mi sem természetesebb, mint a hajtogatott papír hajóinkkal szimuláltuk a különböző szeleket, majd persze a csomókat is áttekintettük. A sikeres csomó vizsgákat jutalom fagyival ünnepeltük.

Ahogy mentünk, úgy jöttünk is, a Team Black Jack sebes kísérő motorosának köszönhetően. Útközben pancsolás volt a program, majd persze fincsi ebéd következett a Hajógyár étteremben. Délutánra élénkült a szél, így ismét vitorlát bontottunk. Ma már nem csak félszeleztünk, hanem negyed szélben is hajóztunk. Az ügyesebbek tudását szóló való vitorlázással is ellenőriztük – minden rendben, jól haladnak a kis kalózok.

Szöveg, fotó: Rozsda

A mai nap képeit is feltöltöttük a galériába!

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!