Második nap

Második nap

Második nap 681 1024 Katamarán Suli

A körülményekkel továbbra is hatalmas szerencsénk van. Bár olykor kissé talán túl melegnek is tűnhet az idő, a kellemes szél és a Balaton hullámai derekasan hűsítenek minket. A mai napon már tisztán kirajzolódott, hogy sokkal jobban haladnak a katamarán csemeték az anyaggal, mint gondoltuk. A fel- és leszerelés már könnyedén megy, ahogy a szinte önálló vízre szállás is.  Fordulunk és perdülünk is, na és persze a félszelezés is remekül megy a társaság zömének. Ha pedig kissé elakadnánk, hol Boti, hol Luca ül be egy-egy körre a csemeték mellé. A tervezett programon felül a vakmerőbbeknek már sikerült egy testen, avagy „egy lábon”, – ahogy ők nevezik – vinni a katamaránt. Ja, és el ne feledjem, tolattunk is, ami ugye kifejezetten nehéz feladat.

Nos, ennyi hasznos és sikeres gyakorlat után érthető hogy jött az esti jutalom falat – közös motorcsónakos fürdés Tihany tövében, persze a felfújható állatkák társaságában.

Szöveg, fotó: Rozsda

További képek a galériában!

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!