Katamarán Suli 2018.08.20-08.24 Ötödik nap

Katamarán Suli 2018.08.20-08.24 Ötödik nap

Katamarán Suli 2018.08.20-08.24 Ötödik nap 1539 1024 Katamarán Suli

Péntek – táborzáró ajándéknap, szülő vitorláztatással.

Szél, napsütés és egy remek hét zárása a szeretteinkkel. Kell ennél több egy Katamarán Suli végére?

Izgatott reggelre virradtunk. Erik, aki egész héten maximálisan teljesített, reggel a kezét fájlalta. Meghúzódott a csütörtöki vízparti ugrálásban – megesik az ilyen. Ám a csapatunk nem hagyta annyiban a részben indokolt hiányzást. Az összes nebuló telefont ragadott, és az uzsonna ideje alatt annyi információval látta le a kis betegünket, hogy ebédre már ismét velünk volt. De nem ez volt az egyetlen fáradságra utaló reggeli esemény.

A BBJ trió, – Barni, Bence és James – is késett egy keveset – persze amint megérkeztek azonnal teljesítették a kompenzációs fekvőtámaszokat. Nos, ezen apró szösszenetek ellenére jól indult a napunk. Talán már nem meglepő módon, ismét strandröplabda volt a reggeli bemelegítés helyett, majd frissen sült pizza tekercseket uzsonnáztunk. Fincsi volt.

A reggeli északkeleti szél csábítóan hatott ránk, így nem nagyon kellett ösztökélni senkit a hajófelszerelés során. Gyors és remek munka volt, ez pipa. Jöhetett a beöltözés, mentőmellény, bukósisak, trapéz mellény és máris indulhattunk a vízre. Hajni gondoskodásának köszönhetően a VHF rádiók sem maradtak el a hajókról, ahogy az ivóvíz és az 50 faktoros napkrém sem.

A délelőtt a maradék vízi gyakorlati feladatok számonkérésével telt. Mivel a Magyar Vitorlás Szövetség által minősített intézmény a Katamarán Suli, az alap manővereket le kellett ellenőrizni. A fordulás, perdülés, vízből mentés és motoroshoz állás zökkenőmentesen zajlott, ezek az MVSZ I. szint feladatai voltak. Az MVSz II. szintre is jutott tanítványunk, ők versenypálya ismeretekkel és tolatással gazdagították az amúgy sem unalmas vízi eseményeket. Persze megesik, hogy a pályakezdő hölgyek sajátosan értelmezik a vízből mentés fogalmát. Így fordulhatott elő, hogy a nagy igyekezetből legénységi csobbanás lett. Vidám pillanat volt ez mindenki számára, aminek lett folytatása is.

A fiatal generáció számára a „simi-simi” egy sajátos riszáló mozgást jelent, ahol a feneküket és a vállukat ritmusra mozgatják a csemeték. Ugye hol máshol lehet ezt bemutatni az oktatóknak, mint a kis katamarán oldalán, avagy a trapézon lógva. Talán nem árulok el vele újabb titkot – megint csobbanás és rengeteg kacagás lett a bemutató eredménye.

Ebédelni időben indultunk, és nem is bántuk meg. Az Alsóörs Marina vidám személyzete gulyáslevessel és varga bélessel várt minket. Ők is tudták, hogy ez a heti táborzáró napunk, így hatalmas adaggal kedveskedtek a Katamarán Suli falánk fiataljainak. Az adag mérete azonban már kifogott a fejlődő szervezet bendőjén, nem tudtuk minden elpusztítani.

A csendes pihenőt szellemi munkával töltöttük az árnyékban. Az egyes minősítési szintekhez kapcsolódó feladatokat beszéltük át és mire a szeretteink megérkeztek, már sikerrel le is zártuk. Ügyes kis csapat volt velünk ezen a héten is, le a kalappal előttük.

A délutáni program igazi öröm vitorlázásról szólt. Kettesével felszereltük és vízre tettük a mini katamaránokat, majd rövid bemutató után a fedélzetre emeltük a vállalkozó szellemű családtagokat is. Nagyon felemelő érzés volt látni, hogy milyen felelősségteljesen fuvarozzák a szüleiket a tanítványaink, olykor még genakkerrel is. Az ötlet annyira jól sikerült, hogy a kikötőbe történő kihajózásra már a szülőket is csereberéltük egy kicsit.

Közösen értünk partot és ennek köszönhetően együtt szereltük le a bárkákat. Az elpakolást a szokásos Katamarán Suli díjkiosztó követte. Felöltöttük az ünneplős Katamarán Suli pólókat, majd átadtuk az egyénre szabott elismeréseket. Akadt közöttük „szárazföldi patkányok szótára”, „Team Black Jack első négy szezon – hajónapló” és napszemüveggel kombinált Spinnaker óra is.

Köszönet illeti a szülőket, hogy a Katamarán Suli csapatára bízták féltett kincseiket. Hálával tartozunk a tanítványainknak, akik éberen, türelmesen és tartalmasan töltötték el velünk ezt a bizony olykor nagyon meleg hetet. És persze köszönet jár Hajninak, akinek a gondoskodó felügyelete nélkül ez a hét nem lehetett volna ilyen vidám és hangulatos.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!