Elkezdődött a Katamarán Suli őszi edzés sorozata. Fantasztikus idő, lelkes nebulók és rajongó szülők jellemezték a szombati képzésünket.
Idén is több mint szász fiatal vett rész a nyári Katamarán Suli táborokban. A nagy számok makacs dolgok, így nem csak lelkes, de tehetséges vitorlázók is akadtak közöttük, akikre ősszel is örömmel fordítunk időt, energiát. Ez a kis csapat jelent meg ma a Hajógyári Kikötőben, hogy tanúbizonyságát adja elszántságuknak. Bejött. Csodálatos körülmények között szereztünk felejthetetlen élményeket egymásnak.
Persze meglepetések is jutottak a napra. Kezdetnek a Black Jack sérülése a Szüreti Regattán, minek köszönhetően sajnos nem futhatott végig a versenyen. Így viszont a javítás alatt levő Fekete Szerelmünket mindenki testközelből csodálhatta meg, sőt bátran mászkálhatott is rajta. Az ilyen motivációs bemelegítés után jöhetett a kis katamaránok felszerelése, majd gyors eligazítást követően ki is hajóztunk. Most már fix párosokkal gyakorlunk, de nem ártott a nyári tanulmányok felelevenítése sem. A hajók felszerelése szinte zökkenőmentesen ment, ahogy a vízre szállás is. Szerencsénkre a napsütés mellé finom délnyugati szelet is kaptunk, melynek köszönhetően indulhattak a manőver tréningek. Pár fordulás és perdülés után egy újabb feladat várt nebulóinkra. „Kövesd a motoros” játékban osztoztunk az öböl vízén a Bati Ventilo 27-es katamaránnal, akinek köszönhetően a Black Jack után egy újabb példa lebeghetett a kis pajtások szeme előtt. Mivel a mini kalózok gyorsan tanultak és szelünk is volt még, előkerültek a bőszeles vitorlák is. Ezt korábban nem mindenki használta, így akadt izgalom és bonyodalom a fedélzeten, de csak pillanatkora. A fekete genakkerek csinosan húzták a bárkákat, és annyira vonzóvá tették a vitorlás kalandot, hogy beindították a szerepcseréket. Jómagam nagy híva vagyok, hogy minden poszton próbálják ki magukat a fiatalok, és ez most be is következett. A katamaránon a kormányos és a legénység teljesen egyenrangú partner, és ez így is van jól.
Sajnos az időn épp ügy elfogyott, mint a szél, így a haza utat vonta gyakorlatokkal és evezős versenyzéssel tettük változatossá. A bátrabbak meg is fürödtek a már csak 18 fokos Balatonba, de szerencsére a lenyugvó napnak is volt még ereje a szárítkozásra.
Szöveg és foto: Rozsda