Katamarán Suli Július 10-17 harmadik nap

Katamarán Suli Július 10-17 harmadik nap

Katamarán Suli Július 10-17 harmadik nap 1024 681 Katamarán Suli

Az égiek szeretnek minket, és mi ennek nagyon örülünk. Szikrázó napsütés, remek szél és roppant vidám hangulat kísérte a szerdai napunkat is a Katamarán Suliban.

Reggel nem is lehet felénk más a program, mint a csemete testek átmozgatása. A mai napon ez kicsit erősebb reggeli tornában, és a jó időre való tekintettel cápás fürcsiben öltött testet. Érdekes, hogy a nevelő célzatú fekvőtámaszok hatására egyre kevesebb késővel találjuk szembe magunkat. Hogy mik vannak.

A tízórai bundás kenyér elfogyasztását követően áttekintettük az eddig tanultakat majd sebesen felszereltük a kis katamaránokat. Nyomos okunk volt a sietségre. A héten került átadásra az amúgy is Pazar Hajógyári Kikötőben az új homokos strand, amit mi mindenképpen a magunk módján szerettünk volna felavatni. No persze mindezt még az ebéd előtt. Az ötletet a motorversenyzőktől lestük el, és amolyan Katamarán Sulis módon meg is valósítottuk. Áthajóztunk a homokos strandra, felsorakoztunk a partra húzott bárkák mögött, majd Zacsi jelzésére futásnak eredtünk. Mi Beach Regattának neveztük el a házi versenyünket, és a táv a homokos parttól egy Tihany előtt kijelölt kapuig tartott.  A hangulat leírhatatlan volt, mind a versenyszellem, mind a megvalósítás hihetetlen vigyorokat eredményezett a gyermeki pofikon.

Nem is a mi csibészeink lettek volna, ha a rajt előtt csak az én kedvemért nem eresztenek el egy üres hajót – bevallom tréfás, és izgalmas dolog volt motorossal megkergetni és elkapni az üresen vágtató kishajót. Ez is annak a jele, hogy a nebulóink vélhetően jól érzik magunkat velünk.

A regatta után pihi és ebéd következett, a menüben karfiol leves szerepelt, sertéspörkölt és nokedli társaságában. Ja és kiváló savanyúság is járt a falatok mellé. Szépen befalatoztuk amit kitettek elénk, majd a megtartottuk az előző napi Tihany – Balatonfüred túra verseny és a Beach Regatta díjkiosztóját is. Tetemes mennyiségű fagylalt került kiosztásra, de valahogy nem maradt ránk egy sem. Ki érti ezt?!

Nem ért itt véget a napi kellemes események sorozata sem. Kedves tanítványunknak volt éppen szülinapja, melyet édesapja jóvoltából nem csak fagyival, de remek tortával is megünnepeltünk közösen a nap végén.

Uzsonnára igazi gyerek csemege jutott, – csokis gabona pehely tejjel keltett kellemes meglepetést a srácaink körében. Egyrészt, mert ilyet reggel szoktak enni, másrészt, mert kiderült, délután is nagyon jól tud esni. Szóval nem tetézem, közös erővel eltűnt ez is.  A nap zárásaként értékeltük a mai eseményeket, majd szökőkút fürdetés és apa pingpong aranyozta be a fantasztikus szerdai napunkat.

Szöveg: Rozsda

Fotó: Zacsi és Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!