Katamarán Suli tábor 2020. július 13-17. második nap

Katamarán Suli tábor 2020. július 13-17. második nap

Katamarán Suli tábor 2020. július 13-17. második nap 1260 929 Katamarán Suli

KEDD – ma sem várt ránk kánikula, de ez még elviselhetőbbé tette a vitorlázást. Szóval semmi sem tarthatott vissza minket attól, hogy jól szórakozzunk. Sőt némi tanulást is sikerült ma becsempészni a programba.

Az előrejelzés nem jósolt sok szelet és ma nem tévedtek a meteorológusok. Reggel tornával fokoztuk a kedélyeket, amit ma nem követett úszás a vízhőmérsékletre való tekintettel, majd még a tízórai előtt sebesen felszereltük a kicsi katamaránokat.  A délelőtt folyamán mindenki hajóba került, táborlakóink némiképp új  összeállításban szállhattak  vízre. A vízen a perdülést (halzolást) gyakoroltuk, melyet a cirkálás és hátszelezés követett. A remekül elvégzett feladatokat jogosan követte az ebéd a parton.

Az első fogásnak tálalt zöldborsóleves gyorsan eltűnt a tányérokból, s a másodiknak érkezett pörkölttel körített tészta ugyanolyan sebesen fogyott el, mint a leves. Ma sem halunk éhen, ez tény.

Délidőben a meleg enyhítése végett pihiztünk az árnyékban, ami játékkal, csomók tanulásával párosult. Utóbbi minden vitorlás táborunk részét képezi.

Délután, miután a vizes palackok feltöltésre kerültek, három motorossal és 11 kis hajóval Szálltunk vízre. Sajnos semmi szél sem fújt, ezért evező versenyt szerveztünk, melyet minden egység sikeresen teljesített. Ezt követően borulásgyakorlattal egybekötött csapatos fürdés következett. Nagyjából ez volt a nap csúcspontja, melyet mindenki nagyon élvezett.

Sajnos ma is elérkezett az a pillanat, mikor ki kellett jönnünk a Balatonból. Megtámadtuk a kikötőt, a kis katamaránokat pedig leszereltük. Az értékelés sem maradhatott el, ahol mi elmondtuk a vitorlás tudásra vonatkozó elvárásainkat, a gyerekek is lehetőséget kaptak a nap eseményeinek  értékelésére. Természetesen kiosztásra került az evezős verseny fődíja, a hazánkban méltán világhírű PILÓTA keksz is.  Naná, hogy szerdán folytatódnak a kalandok.

Fotó: Nagy Erik

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!