Katamarán Suli 2024. július 22-26. – haladó (kiskamasz) első nap

Katamarán Suli 2024. július 22-26. – haladó (kiskamasz) első nap

Katamarán Suli 2024. július 22-26. – haladó (kiskamasz) első nap 1800 1258 Katamarán Suli

Ma kezdetét vette újabb haladó táborunk. Az elmúlt év hagyományainak megfelelően fél kilenckor találkoztunk új és visszatérő, ismerős táborlakóinkkal, akik ismét sokan vannak.

Heti segítőink ezúttal nagy számban jelentek meg részben a Nacra 15 falkát is reprezentálva: így Kati, Balázs, Beni, Gabó, Petra, Szabi irányította a gyerekeket az első, egyben ismerkedős napon.

Az alapvető ismeretek,  kikötői szabályok bemutatása után sor került közelebbi ismerkedésre, felmérve a gyermekek úszás tudását is, amit élőben bukósisakban, mentőmellényben is teszteltünk. Ezután bejártuk a kikötőt és kicsit ismerkedtünk a hajókkal is. Ezt követően elkezdtük felszerelni azokat a Topaz 12 és 16 katamaránokat, amelyekkel ma vitorláztunk. Az ebédet ezúttal is helyben oldottuk meg: a daragaluska leves, majd az azt követő bolognai spagetti is egyértelműen elnyerte a gyermekek tetszését.

Az ebéd után pihenés és játék (többek közt egyensúlyi játékok, csocsó) következett. Átbeszéltük a borulás és a hajó visszaállítás lépéseit, a vitorláshajó részeit. A gyerekek felöltöztek, jól bekenték magukat napkrémmel, felvették a mentőmellényt és a bukósisakokat, amelyek kötelező biztonsági elemek a katamarán oktatásban.

Ezután kivitorláztunk a kikötő előtti vízterületre és megismerkedtünk a vitorlázás alapvető rejtelmeivel a gyenge forgolódó  szélben! A félszelezés egészen jól ment a srácoknak, de a vitorlázással újonnan ismerkedők teljesen új kalandba keveredtek. Kristóf, Iván, Ivor megmutatta, hogyan kell felborulni és kikászálódni a hajó oldalára, ha az természetellenes módon úszik a vízen! A boruláspróbán majdnem minden hajó átesett az első napon, de a másodfokú viharjelzés véget vetett a kalandoknak délután négy órakor.

A vízről kiérve értékeléssel zártuk a mai napot, ahol a srácok számára kedves és nem tetsző dolgokról esett szó, majd elfogyasztottuk a jól megérdemelt uzsonna-müzliszeleteket!

Keddre, szerdára jó szelet ígérnek, így várhatóan erős, kalandban dús napoknak nézünk elébe.

Szöveg: Gabó
Fotó: Nyerges tanárnő

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!