Katamarán Suli anya-lánya tábor 2021. augusztus 2-6.

Katamarán Suli anya-lánya tábor 2021. augusztus 2-6.

Katamarán Suli anya-lánya tábor 2021. augusztus 2-6. 2000 1317 Katamarán Suli

Immár hagyomány a Katamarán suliban az anya-lánya tábor.
Ami idén akár anya-lánya, apa-fia tábor is lehetne, hiszen 3 komplett 4 fős család érkezett hozzánk.
És ami egészen meglepő, hogy ebből a 12 főből csak két visszatérőnk volt, ők viszont már igazi veteránoknak számítanak.

A hétfő a szokásos ismerkedéssel és az elméleti alapok lerakásával kezdődött.
Végig rágtuk magunkat a hajó részeken, szélrózsán, ami alapvetően a legszárazabb dolog, de utólag  mindig mindenki belátja, hogy persze szükséges. Nem maradhatott el a hajó felszerelés sem, ahol megtekintettünk egy Nacra 15-ös hajót is, amire ebben a társaságban többen is pályáznak, és esetleg ebben képzelik el a jövőjüket. Délutánra aztán kivonultunk a vízre és megejtettük a szokásos borulás gyakorlatot, ami nélkül nincs tábor kezdés. A kezdeti félelmek mindig hamar elszállnak mikor a tanulók rájönnek, hogy nem is olyan félelmetes dolog ez.

Második nap ismét melegben érkeztünk, sajnos a szélhelyzet nem sok jóval kecsegtetett.
Átvettük a csomókat még reggel és az első kis szellőre vízre indultunk.  Sikerült az alapokat begyakorolni és így kihozni a maximumot a napból, amit az MVSZ akkreditált vizsgafeladatok áttekintésével zártunk.

Szerdán aztán a lehető leghamarabb vízre szálltunk, és gondoltuk a reggeli keleti szélben igyekszünk még gyakorolni. Sajnos lévén, hogy elég felhős volt az idő így a megszokott légmozgás sem úgy alakult, ahogy gondoltuk. Azonban volt némi szerencsénk és az innen-onnen érkező fuvallatokban, pályáztunk és “túráztunk” is egy kicsit. Amikor kisütött a nap akkor aztán minden oda lett, így nem maradt más, mint hogy megfürdessük a csapatot.

Némi szél még érkezett a napunk végére, amivel tovább fejlesztettük a képességeinket.
Partot érve és leszerelve még gyorsan motorosba pattantunk és megmutattuk a társaságnak, hogy milyen is egy igazi verseny katamarán, hiszen a Black Jack épp öröm vitorlázást tartott odakint.
Mindenki nagy örömére nagy gázzal kergettük a számukra hatalmas hajót, ami lenyűgözte a csapatot.
Remek lezárása volt ez a napnak.

Csütörtökön megváltozott az időjárás. Reggel esőre érkeztünk és folyamatosan erősödő szelet jósoltak.
Ennek ellenére a társaság lelkes volt nagyon, így hamar vízre szálltunk. Esett is majd fújt is rendesen így belekóstoltunk a nem irányított borulásba is, és kicsit megérezhettük milyen is mikor száguld alattunk a katamarán. Partot érve azonban még nem csüggedt a csapat, így egy órás pihenő, száradás és kis ebédszünet után ismét vízre szálltunk, hogy még egy másfél órával megtoldjuk a napot, amit épp időben az újabb érkező viharos szél előtt fejeztünk be.

Elérkezett az utolsó napunk, ahol is tökéletes idő várt ránk. Nem túl meleg, de friss széllel. Miután megtekintettük a más önálló hajófelszereléseket, mihamarabb vízre indultunk. Végre szárnyalhattak a kis hajók, és a csapatok élvezték is ezt rendesen. Nem csoda, hogy azért páran hamar el is fáradtak már – péntek lévén. Így ismét a két etapos edzés mellett döntöttünk, és egy laza ebéd és kis pihenés után a még vállalkozó szellemű csapatok vitorlázhattak egy kicsit. Előkerültek a gennakerek ismét, és voltak egész komoly rohanások. A hajók leszerelése és elpakolása után nem maradt más hátra, mint a szokásos díjkiosztónk ahol mindenki megkapta a tudás szintjének megfelelő MVSZ akkreditációs füzetet, oklevelet és némi apró ajándékot.

A héten önmagához képest legjobban teljesítő LEGO fődíjat a legkisebb lány Lujzi kapta, aki hatalmas vagánysággal vetette bele magát a sportba.

Érdekes hét ez az “anya-lánya” tábor. Remek tapasztalatszerzés mind a szülőknek, mind pedig oktatói szemmel is. Mindenképp hasznos és élvezetes héten vagyunk túl, és a búcsúzásnál megejtett beszélgetésekből azt szűrtük le, hogy ezt  a “tanulók” is így gondolták. Természetesen a gyerekekkel és a felnőttekkel is találkozunk még.

Egyszer valaki azt mondta a vitorlázás olyan sport, amit csak elkezdeni lehet – nos, igaza volt?

Szöveg: Lovi
Fotó: Marci, Balázs

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!