Katamarán Suli tábor 2021. augusztus 9-13. első nap

Katamarán Suli tábor 2021. augusztus 9-13. első nap

Katamarán Suli tábor 2021. augusztus 9-13. első nap 2000 1088 Katamarán Suli

A hétfői nappal kezdetét vette újabb katamarános táborunk. A megszokottaknak megfelelően 8:30-kor találkoztunk e heti vendégeinkkel.

Mi sem természetesebb, mint hogy a segítőink is mind megjelentek: így Rozsda, Kati, Marci, Lili, Balázs és Gabó irányította a gyerekeket az első, egyben ismerkedős napon, akiket Tege támogatott meg a kötelező önkéntes iskolai segítő program keretében.

Az alapvető ismeretek, szabályok bemutatása után sor került közelebbi ismerkedésre, majd felmértük a gyermekek úszás tudását is. Ezután bejártuk a telepet és kicsit ismerkedtünk a motorosokkal, majd nagyon sokat a kis katamaránokkal, hiszen a hét vége felé már illene ismerni annak részeit, tartozékait. Az ebédet ezúttal is helyben oldottuk meg: A gyümölcsleves és a másodiknak tálalt pörkölt-tésztával és cékla többnyire elnyerte a gyermekek tetszését.

Az ebéd után pihenés és játék következett majd elkezdtük felszerelni azokat a Topaz 12-es és 16-os katamaránokat, amelyekkel ma vitorláztunk. Az időjárás pazar volt az első napra: napsütés és gyenge, tanulós szél. A gyerekek felöltöztek, jól bekenték magukat napkrémmel, felvették a mentőmellényt és a bukósisakot, amelyek kötelező biztonsági elemek a katamarán oktatásban.

Ezután kivitorláztunk a nyílt vízre és megismerkedtünk a vitorlázás alapvető rejtelmeivel, majd a borulással is kacérkodtunk. Egészen jól ment a srácoknak. A vízről kifelé pedig az evezési képességeket is fejlesztettük.
A vízről kiérve értékeléssel zártuk a mai napot, ahol a fiatalok elmondhatták mi tetszett a mai napban és mi nem.

Fotó: Kati
Szöveg: Gabó

#KatamaránSuli
#TeamBlackJack
#Topaz16
#Topaz12
#Nacra15

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!