Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 17-21. első nap

Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 17-21. első nap

Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 17-21. első nap 2000 1330 Katamarán Suli

Ma kezdetét vette utolsó idei táborunk is. A megszokottaknak megfelelően 8-kor órakor találkoztunk a heti táborlakóinkkal, akik komoly létszámban jelentek meg a nyár végi kalandozásra. Az csak természetes, hogy a támogató, segítő apparátus is ehhez igazodott. Rozsda, Gabó, Lovi, Marci, Lilla, Lili, Sosi, Kinga irányította a gyerekeket az első, egyben kölcsönösen bemutatkozós napon.

Az alapvető ismeretek,  szabályok áttekintése után sor került közelebbi ismerkedésre, kikérdeztük a gyermekek úszás tudását is, amit a későbbiekben élőben is teszteltünk. Ezután bejártuk a telepet, kicsomagoltuk a mini katamaránokat és a motorosokat. Az ebédet ezúttal is helyben oldottuk meg és a tavaszi zöldségleves illetve a darás tészta, mint második fogás többnyire elnyerte a gyermekek tetszését.

Az ebéd után némi pihenés és játék következett majd elkezdtük felszerelni azokat a Topaz 12 és 16 katamaránokat, amelyekkel ma vitorláztunk. A gyerekek felöltöztek, jól bekenték magukat napkrémmel, felvették a mentőmellényt és a bukósisakokot, amelyek kötelező biztonsági elemek a katamarán oktatásban.

Ezután kivitorláztunk és megismerkedtünk a vitorlázás alapvető rejtelmeivel, és természetesen – ahogy felénk illik – fel is borítottuk a kis hajókat. A vízről kifelé pedig az evezési képességeket is fejleszthettük, mert a szél nem volt túlságosan kegyes hozzánk. A parton uzsonnáztunk, majd értékeléssel zártuk a mai napot. Ennek keretében mindenki kifejthette, hogy mi az, amiről örömmel mesél majd a szüleinek is, mert elégedett volt vele. És persze áttekintettük közösen azokat a helyzeteket is, amik változásért kiáltottak. Remek csapatunk lesz a héten, ez már az első napon kiderült.

Fotó: Sallai Gabó

#KatamaránSuli
#TeamBlackJack
#ÚjraEgyütt

Érdekelnek az új táborok, események?

KÖVESS

MINKET!

Helyszín: Alsóörs Kikötő
Cím: 8226 Alsóörs, Vasút utca 17.
Telefon : +36 30 555 91 69
Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!