Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 17-21. ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 17-21. ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2020. augusztus 17-21. ötödik nap 2000 1139 Katamarán Suli

Sajnos ma reggel nem nagyon fújt a szél, de azért teszteltük a srácok tudását és vitorlázni is tudtunk a délelőtt folyamán. Egy fia felhő sem volt az égen, így szinte senki sem fázott. A nap végén értékeltük és jutalmaztuk a csemeték heti teljesítményeit.

Péntek reggelre a Katamarán Suli tanítványai már cseppet lefáradtak. Ez érezhető volt a reggeli érkezésükön is – így kijelenthetjük, hogy a heti tevékenység egyik kitűzött célját már el is érte. Mi azért ma is csak odacsaptunk: Lilla reggeli ébresztő átmozgató gyakorlatokra késztette a srácokat, bízva abban, hogy lélekben is megérkeznek hozzánk.

Felszereltük a kis katamaránokat, ezzel letesztelve azt is, mennyire önállóak ebben a jártasságban a gyerekek. Félszeles pályán vitorláztunk ma és előkerültek a kis színes labdák is, melyeket a vízbe szórva teszteltük tanítványaink képességeit a vízből mentés terén. Ezt egy rövid evezős verseny követte, a szél támogatásával.  A meglehetősen aktív délelőttöt követően az étkezésre helyeztük át a hangsúlyt. Az ebéd ma zöldségleves és Bolognai spagetti volt. A csendes pihenőt pingponggal, focival, tollassal töltöttük ki.

Délutánra szülői bemutatót terveztünk, és szerencsénkre ezt az időjárás is így gondolta, bár a szél nem volt túl kegyes hozzánk. A gyerkőcök csak azt tudták megmutatni szüleiknek, hogyan haladnak és mire is képesek, ha beborul a katamarán. Illetve a szeretteik bevonásával rapid evezős versenyt is rögtönöztünk a nebulóinknak. Vidám délután volt, s se róla.

A Katamarán Suli a Magyar Vitorlás Szövetség által akkreditált intézmény, és ennek keretein belül minősítjük is a tanítványainkat. Az oklevelek, a Black Jack makettek és a Katamarán Suli pólók mellett kiosztásra került a heti különdíjunk, egy Lego katamarán is, melyet Luca nyert el. Az oktatói kar megítélése szerint a héten ő fejlődött a legtöbbet önmagához képest. Gratulálunk Luca!

Ha már elérkezett a hétvége, lezártunk egy újabb remek Katamarán Suli hetet, szóljon néhány gondolat az elismerésre méltó teljesítményekről. A heti felelős táborvezető Sallai Gabó munkája példamutató volt, köszönettel tartozunk neki. Ám mit sem ért volna az oktató maga, ha nincs remek csapat mögötte: Marci, Lilla, Kati, Lili és Sosi kiváló támogatást adott, nagyon hálásak vagyunk érte. Ahogy köszönet illet a Vízügyi Kikötő- Alsóörs minden hajósát, hogy elviseltek, megtűrtek és támogattak minket a gyerektáboroztatás olykor igen zajos hétköznapjai során. És persze mindez nem jöhetett volna létre, ha nem bíznak meg a Katamarán Suli intézményében a szülők. Hiszen ránk bízták legféltettebb kincseiket, a gyermekeiket – nagyon köszönjük a bizalmat, reméljük sikerült megszolgálni. Egy tény, ma este altatni nem kell a mini katamaránosokat.

Összességében remekül telt ez a hét is a Katamarán Suliban! Reméljük, hogy a legtöbben hamarosan visszatérnek hozzánk!

Fotó: Lili, Kati, Gabó

#KatamaránSuli
#TeamBlackJack
#KösziSzülők

Érdekelnek az új táborok, események?

KÖVESS

MINKET!

Helyszín: Alsóörs Kikötő
Cím: 8226 Alsóörs, Vasút utca 17.
Telefon : +36 30 555 91 69
Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!