Katamarán Suli tábor 2021. június 21-25. első nap

Katamarán Suli tábor 2021. június 21-25. első nap

Katamarán Suli tábor 2021. június 21-25. első nap 2000 1113 Katamarán Suli

Az idei nyár elemi erővel és töretlen napsütéssel mutatkozott be. Táborlakóink többsége 8 órakor megérkezett, de ahogy az lenni szokott, most is volt pár késő, de első nap még nem kell büntető fekvőtámaszt nyomni.  Az első tábor hangulat felelősei Gabó, Marci, Kati, és Balázs. Az alapvető ismeretek, szabályok bemutatása után sor került az ismerkedésre, felmértük a gyermekek úszástudását, kiosztottuk a felszereléseket. Miután bejártuk a telepet és kicsit ismerkedtünk a hajókkal, így ezzel el is repült a délelőtt.

Az ebédet jó szokásunknak megfelelően helyben oldottuk meg: a gyümölcsleves részben, a bolognai spagetti annál inkább elnyerte a gyermekek tetszését. Az ebéd után pihenés és némi játék következett majd elkezdtük felszerelni azokat a topáz 12 es és 16-os katamaránokat, amelyekkel ma vitorlázhattunk. A gyerekek bekenték magukat napkrémmel, felvették a mentőmellényt és a bukósisakokat, amelyek kötelező biztonsági elemei a katamarán oktatásnak. Először megtanítottuk a srácokat evezni, szerencsére a többség előre fele is haladt és nem csak egy helyben pörgött.

A későbbi vitorlázásra már a kikötő előtti nyílt víz területen került sor, ahol megismerkedtünk a vitorlázás alapvető rejtelmeivel, majd a srácoknak lehetőségük nyílt a borulás, majd hajók visszaállításának gyakorlására. Ezek voltak azok a pillanatok, amelyet növendékeink talán a leginkább élveztek. A vízről kiérve értékeléssel zártuk a mai napot és 5 órakor búcsút vettünk egymástól, de csak holnapig!

Szöveg: Gabó
Fotó: Kati

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!