Kedd – a nap, amikor nem csak vitorláztunk, de vízi bicajos életet is mentettünk
A Katamarán Suli eheti táborának második napja is igazán hangulatosan indult. Reggel – közkívánatra – a tornát a Balaton hullámain tartottuk meg, „felfújható fagyi” váltó keretei között. Komoly ízelítőt kaptunk a vízi közlekedés gyermeki leleményességeiről, mi legalább úgy élveztük a kalandot, mint a tanítványaink.
A frissülő szélre való tekintettel még vizesen felszereltük a mini katamaránokat, majd rapid eligazítást követően kihajóztunk. A Katamarán Suli szellemének megfelelően, még baráti alapon választott csapatokkal vágtunk neki a délelőtti távnak, a természeti erőkre bízva a döntés helyességének megállapítását. Nos, a borulások és a kék zöld foltok mennyiségéből már tudjuk, hogy szép dolog a barátság, de nem árt annyi élő súly is hajóra, amennyivel vissza is tudjuk állítani a bárkát. Arról nem is szólva, hogy ha nem kapaszkodunk bele eléggé, kell egy gyorsan úszó is a csapatba. Nos, talán érthető, ha az ebédszünetben a tanítványokkal közösen gondoltuk át a csapatok összeállítását.
A mai menü krumplileves volt, melyet pörkölt követett – fogyott rendesen. Majd a déli szieszta alatt hódoltunk a kiegészítő aktivitásoknak is. A megszokott sportos vonalak mellett előkerült a szabadtéri sakk készlet, kártya és néhány könyv is.
A tervezett menetrendünket tartva délután kihajóztunk, az olykor igen friss szélben. A Topaz 16 lábas csapat összetételén csak minimálisan változtattunk, de a Topaz 12-es nebulókat már alaposabban átgondoltuk. Rafinált módon csak kevesebb hajóval mentünk ki, és a motorosban gyülekeztünk, várva a beavatkozás ideális pillanatát. Ez pedig hamarosan el is érkezett. Hiszen a kedvenc párosokat arra kértük, ne csak felborítani próbálják meg a kis katamaránokat, de állítsák is vissza. Na, itt tapasztalhattuk meg közösen, hogy bizony olykor a három mini manó sem elég a katamarán visszaállításához. Ebben az esetekben nem csak a hajózó létszámot korrigáltuk, de olykor Kopi is besegített vízből. Míg a kisebbek az elemekkel küzdöttek, a nagyobbak már a túra táv határait veszegették Balázs felügyeletével.
Már épp azon voltunk, hogy elindulunk a partra, mikor egy sodródó vízi biciklire lettünk figyelmesek. Nem akartunk hinni a szemünknek – senki nem volt rajta. Pár percig vártunk, hátha előbújik valaki a víz alól – de senki nem jött. Pedig táska és papucs is volt rajta. Nem volt mi tenni, összeszedtük a bátorságunkat, Kopi segítségével vontára vettük a szökevényt és elindultunk vele lépésben a part felé. Nem mondtuk ki, de mindannyian azon agyaltunk, merre is lehet a gazdája.
A part közelében megkaptuk a választ – egy nyaraló fiatalokból álló trió kölcsönözte ki a verdát, amivel először magukat, majd a járgányt is veszélybe sodorták. De minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás. Különböző utakon, de mindegyik nyaraló épségben partot ért, mi pedig fellélegeztünk.
Innen egyenesen a saját kikötőnkbe hajóztunk, ahol több kevesebb sikerrel elcsomagoltuk a katamaránokat. Rendeztük a függő népnevelő fekvőtámasz adagokat is, majd a szokásos falatozás közepette értékeltük a nap eseményeit. A nap záró müzli társaságában intettük búcsút egymásnak, de csak szerda reggelig.
Szöveg: Rozsda
Fotó: Nyerges tanárnő, Lili
#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi
