Szerda – amikor csomókból és alapvető manőverekből már levizsgáztunk
Minden nagyon rendben van velünk – a srácaink időben érkeznek, az idő pazar és eddig minden napra jutott szél is. Egy szavunk sem lehet.
Talán nem meglepő, hogy a napot ismét a Balatonban kezdtük. A főszerepet újra a felfújható állatok kapták, ám most új felállásban. A tegnapi sorváltót követően ma a „vízi kígyó” dominált. Egyben kellett az egész csapatnak elkígyóznia az első cölöpig, majd vissza, miközben nem szakadhatott meg a lánc. Bizony csak első nekifutásra tűnt könnyűnek, valójában komoly kihívás volt. Naná, hogy a sikeres teljesítést szabadon választott ugró gyakorlatok követték, majd felszereltük, a mini katamaránokat.
A napi program átbeszélése alatt tízórait falatoztunk, illetve napvédő krémekkel láttuk el magunkat. Első lépésben a 16 lábas flotta szállt vízre, majd őket követte a 12 lábas társaság.
A bemelegítő félszeles gyakorlatok után a vízből mentést és a motoroshoz állást is áttekintettük. A játékos tanulás részeként apró színes labdákat kellett megmenteni és leszállítani az edzőknek – sikerrel megvalósult. Majd az egyre gyengülő keleti szélben állva, olykor evezve kellett bizonyítani a katamaránon már otthonosan mozgó képességeket – ezzel sem volt. Annak ellenére sem, hogy időnként két motoros is gondoskodott a hullám szimulációról. Ügyes kis csapatunk van a héten.
Mielőtt kihajóztunk volna a jól megérdemelt ebédért, megejtettük az igen időszerű egészségügyi fürdésünket is. A parton zöldborsó leves várt minket bolognai spagetti társaságában – ezzel sem lehet hibázni, eltűntek a csemete pocakokban.
A nagy melegre való tekintettel az ebéd utáni szieszta alatt elsajátítottuk a négy kötelező alapcsomót, melyből helyben vizsgát is tettünk. Nagy öröm ez számunkra, hogy a vegyes tábor ellenére szinte mindenkinek sikerült.
A délutáni délnyugati szél csábításának nem sokáig tudtunk ellenállni. Míg az árnyékban a kezdő csapattal átbeszéltük az időjáráshoz kapcsolódó ismeretetek, addig a 16 lábas Topaz flotta már vízre is szállt. Közkívánatra genakker használatával túra programot futottunk, Kenese – Almádi távon. Ehhez csatlakozott a mini katamaránokkal közlekedő lelkes utánpótlás is. Legnagyobb meglepetésünkre már itt is előkerült egy-két genakker a túrázás során.
Naná, hogy mára is jutott borulás próba, ráadásul hatalmas tanulságokkal. Kiderült ugyanis, hogy egyes kis növésű egységek három fővel sem tudják visszaállítani a Topaz 16 katamaránt, míg a rátermettebbek akár két fővel is megoldják ezt. Csütörtökön újabb hajóbeosztással korrigáljuk a meglátásainkat éppen úgy, mint a harmadik napra előbújt testvéri összeférhetetlenségeket.
Hogy mik vannak…
Jó szokásunknak megfelelően a napot értékeléssel, uzsonnázással és jutalom falatokkal zártuk. Ennek apropóján tudtuk meg, kinek mikor és milyen házi kedvence van, vagy volt – akadnak itt még hihetetlen történetek az biztos.
Folytatás csütörtökön, egyre nagyobb melegben.
Szöveg: Rozsda
Fotó: Nyerges tanárnő, Lili
#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi