Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 1-5. negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 1-5. negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 1-5. negyedik nap 2000 1317 Katamarán Suli

Csütörtök – kánikula és semmi szél, de mi erre is készültünk

Ez már a hét negyedik napja, nem meglepetés, hogy flottul megy minden a srácokkal. Az időjárás előrejelzés kevés szelet, ám annál nagyobb meleget jósolt.

Ma reggel dupláztunk a reggeli átmozgatással, és akkor még nem is sejtettük, hogy ennek is lesz folytatása. Először Lili melegítette be a heti nebulókat, majd Balázsból bújt ki a testnevelő tanár. Remek sorversenyekkel szórakoztatta a megjelent fiatalságot, melynek végére jutalom fürcsi járt. Naná, hogy a Balatonban! Naná, hogy a felfújható állatokkal.

Ekkor még bíztatóan lengedezett a reggeli keleti szél, így felszereltük a mini katamaránokat és beosztottuk a frissített legénységet. Épp készen lettünk mindennel, mire kivasalták a tavat. Semmi gond, ha már foglakoztunk a testünkkel, törődjünk a szellemünkkel is. Nyerges tanárnő jóvoltából kvíz játékban lehetett részünk, benne hasznos ismeretekkel. Közben persze falatoztunk is, az uzsonna átjárta a délelőtti programot. Nem terveztük hizlaló tábort, de tény, hogy a fiataljaink folyton ennének valamit.

Apropó evés – bármilyen hihetetlen, csütörtökön is ebédelünk. Így ma babgulyás és szilvás gombóc volt a kínálat. Nem is ragozom – ezt is felfaltuk. Jól esett a klimatizált klubhelységben hűsölni egy keveset az étkezés után.

Délutánra csak a kánikula fokozódott, a szél ereje nem. Nem voltunk restek újabb vízi kihívásokkal kedveskedni a jövő katamarán palántáinak. Az első próba igen keménynek ígérkezett. Egy felfújható húrkán ülve kellett balatoni lovagi tornát vívni kezünkben egy felfújható husánggal. Természetesen kihívásos alapon zajlott a móka, majd a továbbjutók harcolhattak a végső trófeáért. A mai második ügyességi próba egyéni tudásra, ötletességre és fizikai erőnlétre épített. A darun lógó kötélen lapuló sárga gömböt kellett megérinteni. De nem ám csak úgy – a daru a víz felett lebegtette a csábító kötelet, de az a vízbe csak nem ért bele. Így vagy kiugrottunk a Balaton hullámaiból, vagy magunk alá gyűrtünk néhány felfújható állatkát és rajtuk keresztül értük el a célunkat. A kihívás nemes volt, a jutalom pedig fagyiként jelet meg a szemünk előtt. Roppant izgalmas megoldások születtek, így érthető, ha hatalmas fagyizással zártunk a fűzfa árnyékában.

Bár egyesek már elszunnyadtak az árnyékban, egy meglepetés programot tartogattunk a nap végére. Ez nem volt más, mint a nyílt vízi fürdés motorcsónakokból. A kiértékelésen megtudtuk, hogy ez bizony népszerű kaland volt, annak ellenére, hogy a motorosok között olykor csak úszva közlekedhettek a fiatalok, Van ez így.

Eseményekben teli napot zártunk szokásos értékelésünkkel. Pénteken tábort zárunk, ám kettő óra magasságában előtte megmutatjuk a szeretteinknek, mit is tanultunka héten.

Izgi lesz.

Szöveg: Rozsda
Fotó: Nyerges tanárnő, Balázs, Rozsda

#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi

Érdekelnek az új táborok, események?

KÖVESS

MINKET!

Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
Telefon : +36 30 555 91 69
Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!