Katamarán Suli tábor 2022. július 18-22. harmadik nap

Katamarán Suli tábor 2022. július 18-22. harmadik nap

Katamarán Suli tábor 2022. július 18-22. harmadik nap 2000 1247 Katamarán Suli

A hét közepének reggelén ugyan szélcsend fogadott minket a kikötőben, de mire vízre mentünk a szél is kellőképpen megerősödött, hogy gyakorolhassuk az eddig tanultakat.

Az előrejelzés gyengécske szelet mutatott és a valóság a maga makacs köntösében lépett színre. A nap már a reggeli órákban is erősen tűzött, garantálva, hogy ma senki se fázzon. Ezt azért megfejeltük azzal, hogy egy kis reggeli tornával köszöntöttük az időnként pihenni vágyó fiatalokat. Ezt követően sebesen felszereltük az incifinci katamaránokat, amiben igyekeztünk a srácoknak irányt mutatni, hogy az önállóságuk a hét második felére javuljon e téren.

A délelőtt folyamán mindenki hajóba került, némiképp új összeállításban a tegnapihoz képest. A vízen igen kevés szél lengedezett, ezért az evezésé lett a főszerep. Egy szuper, de puritán evezős versenyt hirdettünk, ahol horgonyzó hajó, egy pökhendin elkülönülő nádsziget és a kikötő oszlopai is pályajelként funkcionáltak, ha már ott kotnyeleskedtek az orrunk előtt, mint leküzdésre váró akadályok. Ezt természetesen fürdés követte, ahol némiképp fel is cserélődtek az időnként csellengő legénységek tagjai. A nagy örömködésben némi késéssel értünk partot, ahol az ebéd már várt ránk.

Az első fogásnak tálalt krumplileves eltűnt a tányérokból, és a másodiknak érkezett bolognai pennére sem volt panasz. Délidőben a hőség csillapítása végett pihiztünk az árnyékban, ami játékkal: tollaslabdával, pingponggal, is párosult.

Délután is eljött a vízre szállás ideje és a gyermekek kérésének megfelelően még több hajóval lendültünk bele a Balatonba és a nem túl őrült száguldásba. Borulásból is jutott mára, bár ezek erősen tervezett akciók voltak.

A pillanat, mikor ki kellett jönnünk a Balatonból, ma is elérkezett, bár a Balaton hőfoka túlságosan csábító volt. Megcéloztuk a kikötőt, a kis katamaránokat pedig leszereltük. Az értékelés ma sem maradhatott el, amelyet müzlivel és gyümölccsel párosítottunk.

Csütörtökön folytatódnak a vizes kalandok

Szöveg: Sallai Gabó

Fotó: Nyerges tanárnő

#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!