Júniusi programunk egyből az iskola kezdés utánra esett, és közel egyhetes edzéssel nyitottuk a nyarat. Valahogy a az időjárás is érezte, hogy jövünk és az fogadásunkra időzítette a kánikulát. Ezzel párhuzamosan sajnos a szél nem volt túl kegyes hozzánk, és az előrejelzések sem jósoltak túl erős légmozgásokat.
Az kánikulai viszonyok ellenére 3-5 hajóval próbálkoztunk naponta akár több órát is hasznosan eltölteni a vízen. Mivel a srácaink egy része még nemzetközi tanulmányokat folytat, volt, hogy kevesebb, akadt, hogy több egységgel szeltük a hullámokat. Az előzőek alapján is érthető, hogy alakultak új párosok, akik alapozásához viszont ez a gyenge szél kiválóan alkalmas volt. Szerencsére vitorlás és katamarános alapokkal rendelkező sporttársak érkeztek, így csak a Nacra 15-ös speciális tulajdonságait kellett átvegyük és minden hamar a helyére került.
Általában a reggeli keletiben tudtunk még csúszni kicsit, mielőtt a kánikula és a széltelenség áldozatai lettünk. Megesett, hogy korábban érkeztünk, de ez a szél sem érkezett meg sajnos. Ezt kihasználva, a csapatösszetartás jegyében előszedtük és összeszereltük a Katamarán Suli oktató hajóit, hiszen anno a mostani Nacra Falka is a Topaz 12, Topaz 16 verdákkal kezdte a karrierjét.
A holtidőt is kihasználtuk és a hajók felszerelését finomítottuk, javítottuk, tuningoltuk. Aztán az utolsó napra búcsú ajándékként megérkezett a várva várt nyugati szél és remek 10-14 csomós szélben verethettünk egy hosszút Füredig. A hazaútra ismét gyengült a szél, de végül a hajrára érkezett egy utolsó frissülés, amivel befejező kreutz-hátszél szakaszt mentünk. A gyenge szél és a kánikula ellenére hasznos napokon vagyunk túl.
Következő programunk július elején egy pár nap edzés és a Forward WIP kupa Almádiban.
Szöveg és fotó: Lovi