Katamarán Suli Július 10-17 negyedik nap

Katamarán Suli Július 10-17 negyedik nap

Katamarán Suli Július 10-17 negyedik nap 1024 681 Katamarán Suli

Viharos szél, borulásokkal, no és persze a kihagyhatatlan kalandpark szerepelt a csütörtöki programban. Talán nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, a nebulóink ma jól fognak aludni.

Reggel nem úgy nézett ki, hogy ma vitorlázni fogunk. A laza 25 csomós szélben kétszer is meggondolja az ember, hogy kiteszi-e a tanítványait az elemek marcangolásának. Mi erre nemet mondtunk, bízva a délutáni csendesedésben és egyéb programokkal gazdagítottuk a srácok életét. Kezdetnek áttekintettük az eddig tanultakat, majd megmozgattuk a gyermeki testet. A hűvös szélre való tekintettel az úszás ma elmaradt, ellenben Zacsi speciális gyakorlatai végre reflektorfénybe kerülhettek. Nem állítom, hogy mindenkinél osztatlan sikernek örvendett az izzasztó gyakorlatsor, de hogy senki nem fázott a reggelire, az is biztos.

A tízórai ma „retro” májkrémes kenyér képében jelent meg előttünk, persze friss zöldségekkel. Ezek alatt paradicsom, paprika, uborka értendő, melyhez limcsi és víz is járt. Ezt követően a trapézolást elősegítendő, – és persze a hangulatunkat fokozandó – motorosra pattantunk és meg sem álltunk Tihanyig, Itt felkerestük a kedvenc Kalandparkunkat és a különböző nehézségű pályákat szinte mind meglátogattuk.

Bevallom néha aggódtam, mert akadt olyan csemeténk, akik egy óra elteltével sem jött le a fák közül. Ilyen hosszú pálya nincs is, és mivel folyamatosan és rendesen csúszott a drótkötélen, így csak arra gondolhattunk, csak talált magának valami pályák közötti átjárót, a kis csibész. A lényeg, hogy mindenki jól érezte magát, kellemesen elfáradva érkeztünk vissza a Hajógyári Kikötő éttermébe. Az ebéd jóképű húsleves volt, és a csemetéink nagy örömére végre bolognai spagetti követte. Ezt sem kellett nagyon erőltetni, maguktól befalták a zömét a srácaink.

Délutánra a szél lecsendesedett, már alig fújt laza 15 csomó, így nem volt mit tenni, engedtünk a nyomásnak. Lelkes Katamarán Sulis nebulóink vágyának eleget téve, nekivágtunk a hullámzó Balatonnak. Azt kell mondanom, minden elismerésem a srácoknak. Az erős, olykor igen pöffös szélben mind a négy elvárt alapmanővert teljesítették. Volt itt perdülés, fordulás, vízből mentés és motoroshoz állás is. Ügyesek voltak, nagyon.

Persze, ahogy az már lenni szokott a katamaránokkal, lefúrások és esések is akadtak szép számmal. Ám, mi bajunk lehet. A hajó erős és úszik, a Balaton 25 fokos, a srácok bukósisakban, mentőmellényben és neoprén ruhában hajóztak. Igazi kaland volt, méltó délutánja a mai napnak. Talán nem meglepő, hogy a manővereket és a hajó felszereléseket is elismerve újabb fagyi hegyekkel kedveskedtünk a gyerek falkának.

Uzsonnára friss gyümölcstál kaptunk melyen alma, szilva, dinnye és barack szerepelt, majd értékeltünk. Büszkén számolhatunk be róla, a „statisztikáink szerint” ez egy remek nap volt.

Szöveg és fotó: Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!