Ma tiszta égre és enyhe délnyugati szélre érkeztünk meg a kikötőbe. Ez pedig a gyerekeket is feldobta. A szél nagy pontossággal fúj ugyanonnét, ugyanúgy, mint az előző napokban.
Tapasztalt testnevelő tanár oktatónk Balázs vezetésével megtartott reggeli átmozgató tornát követően a újabb elméleti oktatás kezdődött. Átismételtük a manővereket, gyakoroltuk a csomókat és megbeszéltük a mai tervet. Botiék jóvoltából pedig péksütemény özön várt a csapatra.
A szél és a körülmények olyanok voltak, mintha csak a Karib-térségben lennénk. Félszeles gyakorlással kezdtünk. A halzolás már jól megy mindenkinek, ezért a fordulókat kezdtük el csiszolni. Eleinte itt-ott megakadt a kivitelezés, de végül mindenki ráérzett a dologra. Egy hatalmasra tűzött pályával minden haladási irányt gyakorolhattunk. Ezt Marcinak köszönhetjük, ez is tükrözi, mekkora tapasztalata is van pályarakásban is. A délelőtt végét versennyel zártuk, ahol a 16-osok között Jenci, Marci, Laci, Márk csapata, a 12-eseknél Anna és Joci csapata diadalmaskodott.
A mai ebéd igen sikeresnek bizonyult. A paradicsomleves zöme elfogyott. Szerencsére az ezt követő csirkecomb és rizs (céklával tálalva) is így járt oktatóink legnagyobb örömére.
Délután maradt az álomszél, ezért újabb tanulmányokba kezdtünk. A gennakerezést próbálgattuk több kevesebb sikerrel. Nem meglepő módon borulás is jutott mára, de jól kezelték a srácok ezeket a helyzeteket.
A verseny győzteseinek a hazánkban méltán világhírű pilótakeksz járt. A motivációs gyümölcs ma sem maradhatott el, ha már oly ügyesen helyt álltak a nebulók a feladatok végrehajtása során. A leszerelés is egyre gyorsabban megy, ráadásul tanítványaink segítenek is egymásnak ebben a műveletben.
A szokásos záró értékelés közben elmajszoltunk még némi müzlit, majd búcsút intettünk egymásnak – de csak holnapig! 😉
Fotó: Kati
Szöveg: Gabó
#KatamaránSuli
#TeamBlackJack
#Topaz16
#Topaz12
#Nacra15