Kedden nem csak a kánikulai hőség folytatódott, hanem a szórakozás is. Természetesen a tanulás sem maradhatott el, ahol nebulóink megismerkedtek, felelevenítették a vitorlázás alapjait.
Az előrejelzés kánikulát jósolt és a meteorológusok ma sem tévedtek. Reggel ugyan kissé borongós volt az idő, de ezt nem érződött a hőmérsékleten. Szokásunknak megfelelően – Balázs vezetésével – laza nyújtó, átmozgató gyakorlatokkal öntöttünk lelket tanítványainkba. A melegre való tekintettel kicsit emléletiztünk a szélről, meteorológiáról, haladási irányokról, csomókról, majd még a tízórai előtt sebesen felszereltük a kicsi katamaránokat, melyek mellé mindhárom nagyobb is csatlakozott.
A délelőtt folyamán mindenki hajóba került, ahogy tegnap is. A délnyugati szél éledezni kezdett és a bemelegítő félszeles gyakorlatokat követően a vitorlázók már újabb kihívásokkal szembesültek, megismerkedtek a cirkálás rejtelmeivel. Kiderült, nem is olyan nehéz dolog ez. Természetesen a fürdés most sem maradhatott el. A szél lejjebb állt dél felé közeledve és ezzel a kikötő felé fordultunk, ahol már várt ránk az ebéd.
Az első fogásnak tálalt zöldségleves gyorsan eltűnt a tányérokból. A másodiknak érkezett sajtos tejfölös tészta vegyes fogadtatásban részesült. Ezt követően oktatóink méltó szavakkal illették a délelőtti vitorlázó teljesítményeket. Az ebéd után pedig a meleg enyhítése végett az árnyékban pihiztünk és játszottunk a Katamarán Suliban fellelhető parti játékokkal, úgy mint tollas, focilabda és pingpong. Ezt újabb elmélet követte, ahol a manőverek alapjait ismertettük.
Délután is eljött a vízre szállás ideje, a beöltözést követően kihajóztunk hét hajóval. A szél időközben némiképp erősödött és emiatt jelentős számban alakultak ki akciók. A száguldást többnyire élvezték is a srácok. A tegnapi borulás gyakorlatokat ma tovább finomítottuk, bár a hajók visszaállítása néha küzdelmes volt.
Sajnos ma is elérkezett az a pillanat, mikor ki kellett jönnünk a Balatonból. Megtámadtuk a kikötőt, kiemeltük a kis katamaránokat majd leszereltünk. Az értékelés nem maradhatott el, ahogy a müzlivel és gyümölccsel dúsított közös értékelés sem. Szerdán folytatódnak a kalandok.
Fotó: Kati
Szöveg: Gabó
#KatamaránSuli
#TeamBlackJack
#Topaz16
#Topaz12