IV. SVERT Kupa – DELL Ifjúsági túraverseny Zamárdi, 2021. augusztus 14.

IV. SVERT Kupa – DELL Ifjúsági túraverseny Zamárdi, 2021. augusztus 14.

IV. SVERT Kupa – DELL Ifjúsági túraverseny Zamárdi, 2021. augusztus 14. 2000 1464 Katamarán Suli

Az Svert kupa idei második túraversenyünk a Kékpántlika után. Kicsit átszerveződött az edzésprogramunk, így lehetőségünk nyílt a verseny előtt két napos edzést tartanunk. Sajnos már csütörtökön látszott, hogy nem sok szélre számíthatunk ebben a három napban, és láss csodát, a meteorológusoknak igaza lett. Csütörtökön csak egy órára sikerült vízre szállnunk, és akkor is csak nagyon gyenge fuvallatban tudtunk haladni. Előtte azonban így alkalmunk nyílt ismét a hajók technikai problémáinak javítására.

Pénteken aztán korán szereltünk és gyorsan edzésre indultunk. Ennek és a kitartó ám gyenge keleti szélnek köszönhetően 3 órát sikerült vitorláznunk. Ennél többet nem is nagyon szoktunk ezekben az időkben, hiszen a srácok hamar elfáradnak a trópusi melegben. Hála ennek a 3 órának végre sikerült rendesen pályázgatnunk a manőverekre koncentrálva. Végül a rajtgyakorlatokra került sor, ahol apró pörgős körök is belefértek a vége előtt.

Szombaton 7 órás találka után vontán indultunk a tükör vízen Zamárdi felé. Ez volt az első versenyünk a Katamarán Sulis Nacra Falka életében, ahol a négy Nacra 15 és a Nacra 17 egységünk is rajthoz állt. Rengeteg hajó gyűlt már itt össze, jó látni, hogy ez a verseny, hogy kinőtte már magát. Az ifi mezőnyt rajtunk kívül a Nánási Balázs féle vitorlás iskola és a Litkey Árpi PÖFF tanítványai erősítették. Azonban ez utóbbi flottával nem tudtunk összemérni, mert ők a felnőtt pályán rajtoltak el.

Sajnos a szélcsend nem eresztett bennünket, így szinte a verseny 95% alatt szinte limányban vitorláztak a versenyzők. A srácok ennek ellenére végig koncentráltak tudtak maradni és próbálták a legtöbbet kihozni a helyzetből. Végül Joni és Oli centikre maradtak le a végső győzelemről és egy 18-as hajóval szemben. A kicsiknél végül Csongi-Kopi futott be elsőként a végén jól megszorongatva még a nagyokat is.
Sajnos a Beni –Ármin párosnak kifejezetten nem volt szerencséje. A rajt előtt eltörött a jobb oldali kormányrúd, amit Rozsda irodai módszerekkel átmenetileg orvosolt némi alkoholos filc és szigetelő szalag felhasználásával. Így késve, de el tudtak rajtolni a srácok. Ám futam közben újra be kellett avatkozni, ami az jelentette, érvényesen nem futhatnak be. Becsületükre legyen monda, végig vitorlázták a távot és sportszerűen mellé futottak.

Hazafelé aztán a feltámadó nyugati széllel még vitorláztunk egy jót, de persze a túránk vége ismét vontázás lett. Este immár hagyományosan a díjkiosztóra a Black Jack motorossal Rozsda vitte a legényeket, ez mindig remek kaland. Ezt mos tetézte az a tény, hogy az ifiknek Berecz Zsombor, a finn olimpiai ezüstérmes vitorlázó ikon adta át a díjakat. Felemelő érzés volt!

Mindenki jól vitorlázott, apró hibáktól eltekintve, reméljük ez a kis verseny felkorbácsolta a versenyszellemüket és jövő héten, a Nacra 15 flotta bajnokságon ezt visszük tovább. Hiszen egy hét múlva következik a szezonunk főversenyen a Magyar Bajnokság.

Nacra Falka eredmények:

  • Többtestű 16 láb felett:
    2. Kárpáti Jonatán –Szigethi Olivér (USA – 204, Nacra 17)
  • Többtestű 16 láb alatt:
    1. Dominek Csongor – Ormai Koppány (HUN – 217, Nacra 15)
    2. Szabó Zsófi – Puskás Léna (HUN – 241, Nacra 15)
    3. Komáromi Kornél – Komáromi Barnabás (HUN – 273, Nacra 15)
  • Többtestű abszolút:
    2. Kárpáti Jonatán –Szigethi Olivér (USA – 204, Nacra 17)
    3. Dominek Csongor – Ormai Koppány (HUN – 217, Nacra 15)

Szöveg: Lovi
Fotó: Rozsda, Oli, Anna

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!