Katamarán Suli tábor 2022. július 18-22. negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2022. július 18-22. negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2022. július 18-22. negyedik nap 2000 1198 Katamarán Suli

Csütörtöki kalandok fagyival, szárazon és vízen

Ma reggel a megérkezést követően újraosztottuk a csapatokat, majd teszteltük az elmúlt években és napokban elsajátított hajófelszerelést. Nagy örömünkre és Gabó pedagógiai munkájának hála mindenki fel tudta szerelni a kis hajóját. Mivel ő ma versenyezni ment, reménytelennek tűnő helyzetünkön Rozsda segített, aki beugrott és segített nekünk a koordinálásban, ellenőrzésben. Ezt követően bemelegítésként Lilla vezetésével bummoztunk, majd Balázs irányításával labdás játékokat játszottunk.

Mivel szélből mára sem sok jutott, és a hőmérő is 35 fokot mutatott már 10 óra körül, a benti klímás helyiség mellett döntöttünk és megnéztük, mennek-e a csomók. Mennek, ez a része rendben van, senki nem kötött csomó helyett gombócot a kötél végére. Végtére is ez egy haladó tábor!

Ezután kiderült, hogy az ebéd utáni fagyit csak egy speciális betű és számkód megfejtése után kaphatják meg a csemeték, aminek érdekében két csoportra osztódtak és változatos feladványokat oldottak meg: borítékokat kerestek a bokrokban, vitorlás kvízt oldottak meg, activityztek, képkirakóztak, kis hajókat fújtak, rejtett üzenetet kódoltak, labdás versenyt játszottak, mondókát adtak elő, mely feladat megoldása közben néhány kis színészpalánta teljesen természetesen, allűröktől mentesen játszott. Jelentjük, a két csapat együttes munkájával sikeresen kiszabadította a jégkrémet.

Viszont mielőtt hozzájutottunk volna a megérdemelt jutalomhoz, elfogyasztottuk a gyümölcslevesből és kis pufi tarhonyákkal kísért pörköltből álló ebédünket.

A csendes pihenő után egy kicsivel több szél fújt (bár orkánnak közel sem volt nevezhető), így kihajóztunk a fodrozódó hullámokra és leteszteltük, hogy a fiatalok tudnak-e motoroshoz állni, és vízből menteni, hiszen a méla legénység néha akarva akaratlanul is beesik a Balatonba. A feladatot minden egység sikeresen teljesítette. Még sor került egy kis állva vitorlázásra is, majd néhányan újra a Balatonban úszva pihenték ki a kiabálás okozta fáradalmakat.

A napot a szokásos értékeléssel és uzsonnával zártuk, ami ma megint nem májas hurka, hanem természetesen müzli és gyümölcs volt.

Holnap tábort zárunk és szülői bemutatót tartunk, izgi lesz!

Szöveg: Nyerges tanárnő
Fotó: Nyerges tanárnő

#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!