2016. Július 25-29. Ötödik nap

2016. Július 25-29. Ötödik nap

2016. Július 25-29. Ötödik nap 1540 1024 Katamarán Suli

Ránk virrad a péntek, az eheti Katamarán Suli záró napja. Ez mind az oktatóknak, mind a tanítványoknak különleges jelentőséggel bír, hiszen ekkor adunk számot a héten elsajátított tudásunkról, nem mellesleg a nap végén be is mutatjuk szeretteinknek az eredményeinket.

A reggelt a változatosság kedvéért pasi torna nyitotta, Boti és Balu mozgatta át a srácok testét, míg a strandon meglepi készülődött. Mert ugye a péntekhez az is szorosan hozzá tartozik, hogy a záró nap reggelén – és kizárólag csak ezen a reggelen – megjelenik a tanítványainknak a Balaton máig ismert egyetlen Sellője.

 Igen – igen, ez nem elírás, a Katamarán Suli tanulók ilyen élményben is részesülnek. Persze a felfújható cápák között rejtőzködő Sellő emberi tulajdonságokkal is bír, és alapvetően roppant emberséges lény. Bár az sem tagadható, hogy felbukkanásakor a „vigyázz gyík” avagy „nézd mekkora sikló” kifejezések is elhangzottak, összességében szeretettel és rajongással fogadták a srácok a teremtést. Elnézve a róla készült fényképeket, érthető is a rajongás. Nos, tehát volt torna, fürcsi, sellő, úszás és motoros ugrálás, majd persze remek reggeli. Mára túrós-meggyes csigát varázsoltak a Hajógyári Kikötő éttermi tündérei az asztalunkra, és persze a napi limcsi kulacs megtöltése sem maradhatott el. A frissítő reggelit követően bemutatták srácaink a tanultakat. Négy alap csomó, időjárás ismeretek, hajófelszerelésben való jártasság és vízi manőverek szerepeltek a repertoárban. Büszke lehetek mind az oktató, mind a tanuló csapatra, mert szinte kivétel nélkül ügyesen megoldották a feladatokat.

Ebédre a népszerűségi lista kedvence a rántott husi érkezett meg a házias lencselevest követően, és ahogy a korábbi héten, most is felfaltunk mindent, és még a tartalék keretet is. Ezt követően eljött a nagy pillanat – megérkeztek a szülők és vízre szálltunk. Volt perdülés, fordulás, volt bőszeles vitorla használat és természetesen borulás is. Azt gondolom, sikerült az eredetileg kitűzött célokat elérni úgy, hogy közben mind az oktatók, mind a tanulók jól szórakoztak.

Délután értékelés, díjkiosztó ás táborzárás következett, talán nem túlzás, ha azt mondom emelkedett hangulatban. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem segítőimnek Lucának, Botondnak és Balmaznak a kiváló munkát, a szülőknek a felénk nyújtott bizalmat, a csemetéknek pedig az egész heti kitartó munkát, a türelmet és a vidámságot.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!