2016. augusztus 1-5. Negyedik nap

2016. augusztus 1-5. Negyedik nap

2016. augusztus 1-5. Negyedik nap 1024 681 Katamarán Suli

Cápa váltó, születésnap és rengeteg bőszeles vitorlázás jutott mára, – elmondhatjuk, hogy ez a nap is igazán remekül zajlott a Katamarán Suliban.

Kora reggel alig fértünk a bőrünkbe, így Hajni bemelegítő tornát követően Balu erősítés, majd közös sorváltók következtek. Emelkedett a pulzus és a hangulat is, így a körülményekhez képest csendben faltuk fel a reggeli szendvicseket. Mára Anna születésnapja emelte a hangulatot, naná, hogy énekeltünk neki, és persze a torta sapkát is felszereltük a kobakjára. Apuja hozott nekünk sütit – igazán köszönjük.

Egy nappal a tábor zárása előtt már a számonkérésre is figyelemmel kell lennünk, így az alap csomókat ma áttekintettük, megtanultuk és be is mutattuk egymásnak. Ez a tétel kipipálva. A jól megérdemelt szellemi tüsténkedést persze vitorlázás követte, nem is akármilyen módon. Ha más versengéssel indult a nap, miért ne folytassuk a vízen is. Fogtunk pár labdát, és kidobóztunk a kis katamaránok között a vízen. A szerencsés labda vadászok a motorosba leadást követően jutalomborulásban részesülhettek. A nagy melegben ez ránk is fért, így megesett, hogy akadt. aki újra vízbe esett – ez van.

Persze ebédeltünk is, jó szokásunk szerint a Hajógyári Kikötő remek konyhájában, ma paradicsomlevest kaptunk betűtésztával, és mellé rakott tésztát. Úgy láttam ezzel nem volt sok gond. Ebéd után levezető csocsó és ping-pong szerepelt a programban, ám mivel a szél késett, így újabb megmérettetést vetettünk be. Hidratáló kulacsaink megtöltését követően Cápa Váltó vette kezdetét. A két csapatra osztott kalandorok ádáz harcot vívtak a győzelemért, mely csak a befutó méterekben dőlt el. A nyertesek értékes könyvjutalmakkal gazdagodtak – naná, hogy vitorlázás témában.

Mire kinyúltak a cápák, felfrissül a szél is, így kisuhantunk. A vízi izom bemutatóval kombinált vitorlázás során minden egységünk vízre szállt, és komoly távolságot tudtunk le. Persze megesett, hogy a csúnya beszéd miatt olykor vízi fekvőtámaszok is tarkították a túrát, de ez semmit nem von le a kaland értékéből. Lányaink okoztak csak nekem komolyabb meglepetést. Egy borulási gyakorlat során a hajó alján észrevettek egy pókot, aki elszántan küzdött az életéért, így a lányokkal együtt mászott fel a fedélzetre. A lányok ezt eszeveszett sikítással adták tudtomra, majd mindhárman egyszerre hagyták el a felborult bárkát – leesett az állam is a jelenségtől. Kellet némi rábeszélő képesség, hogy a sikoltozó trió újra megközelítse a sodród katamaránt, majd még fel is másszon rá. Persze minden jó, ha a vége jó, még a vízisí pálya előtt megoldódott a pók kaland, és ha nem is csendesen, de besuhantunk a kikötőbe.

Kissé megkésve, de leszereltünk, majd áttekintettük a napi eseményeket. Szokásunk szerint kölcsönösen értékeltük egymást, meghámoztuk az uzsi narancsot és a jégkrémmel a kezünkben tértünk nyugovóra.

Kép és szöveg: Rozsda

 

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!