Újabb Katamarán Suli kezdődött ezen a pazar nyári reggelen. Lelkes nebulók hada lepte el kis oktató termünket, kiket Attila, Zsolt és Balmaz fogadott nagy szeretettel.
Ha hétfő, akkor táborkezdés, tarja a sziú mondás, és ezen a héten sem volt másként. Köszönet a szülőknek a bizalomért, és a srácoknak a lelkesedésért, ismét telt házzal üzemelünk. Köztudott, hogy minden kezdet az első benyomáson alapul, így mi is az ismerkedéssel kezdtük a napot. Bemutattuk a Hajógyári Kikötőt, a rejtett zugokat, a kis katamaránokat és természetesen egymást is. Ezt követően ránk fért a reggeli kakaós csiga, melynek szerencsére ismét nagy sikere volt.
A délelőtt további részében az alapvető szélirányokat is áttekintettük és közösen összeszereltünk néhány hajót is. Ez a gyakorlottabb vitorlázóinknak jó elméleti frissítés volt, a kezdő nebulóknak pedig kötelező iskolai gyakorlat. Az ebéd elé még épp belefért az első napi úszás próba is, hiszen nélküle sem a csemeték, sem az oktatók nem éreznék igazán biztonságba magukat. A héten akad igen fiatal hajósunk is, így nem meglepő, hogy a mentőmellény néhány esetben állandó vízi viseletté vált.
Ebédre igazán gyerek centrikus falatokkal kedveskedett nekünk az étterem. Gulyásleves volt a menü, melyet lekváros és kakaós palacsinta követett. Öröm volt megtapasztalni, hogy már tíz év alatti korban is milyen kifejlett tud lenni az üzleti érzék, ha a kedvenc kakaós palacsintát kell becserélni a nem annyira kedvelt lekvárosra, – rátermett egy gyerek falka az biztos.
Étkezést követően egy szerény sziesztától eltekintve folytatódtak a szakmai képzések. Áttekintettük a borulás elemeit, majd video szemléltetést is igénybe véve felkészültnek minősítettük magunkat a próbára. Ám mivel az időjárás a bolondját járatta velünk, ezt megszakítottuk némi esőfelhő vadászattal. Úgy láttam szívdobogtató programnak bizonyult a két motorosból történő esőfelhő elöli menekülés – bevallom a motoros vezetőket is izgalomba hozta az ügy. Ám a beijesztés véget ért, a nagy zuhé és az erős szél végül elkerült bennünket, így sor kerülhetett a beharangozott borulás próbára. Ezt is, mint az úszás tesztet jó az első nap megejteni, így a tábor elkövetkezendő idejében félsz nélkül tudunk közösen tanulni.
Ázott ürgéink végül hatalmas vigyorral az arcukon tértek vissza a kikötőbe, befalva a jól megérdemel uzsonnát. Értékelés közben anyuka pogácsa, fagy is gyümölcs fokozta a visszajelzésekből fakadó hangulatot.
Kép és szöveg: Rozsda