2016. augusztus 8-12. Harmadik nap

2016. augusztus 8-12. Harmadik nap

2016. augusztus 8-12. Harmadik nap 1024 681 Katamarán Suli

Éjjel megérkezett a hideg font, lehűlt a levegő is. Az időjárás változáshoz illesztettük a szerdai Katamarán Suli programot is.

Reggel a megszokott helyen és időben találkoztunk palántáinkkal, és az első dolgunk az olimpiai eredmények kiértékelés volt. Áttekintettük Rio sikeres hazai vitorlázóit, és méltattuk Érdi Mária futamgyőzelmét, illetve Berecz Zsombi kora rajt esetét is kibeszéltük.  Még egy kis testmozgás is belefért a pudingos csigák által képviselt reggeli elé.

Délelőtt beijesztett minket az időjárás, és egyre gorombább felhők jelezték, hogy tiszteletben kell tartanunk a természet erejét. Nem volt mit tenni, alaposan becsomagoltuk a nebulókat. A Katamarán Suli – és ez itt nem a reklám helye – egyike a legjobban felszerelt vitorlás iskoláknak. Így nem csak a lazán öltözött hölgyekre, de a nagyvonalú urakra is sikerült ráhúzni az ilyenkor ajánlott vitorlás ruházatot. Előkerült a neporén ruha, a vízhatlan széldzseki és nem maradhatott el a szokásos mentőmellény, bukósisak lycra mellény viselet sem. Így már nyugodtan engedtük a szeszélyes körülmények közé a srácainkat.

Ám Veszprém felől egyre lilább fellegek közeledtek, így további óvintézkedéseket foganatosítottunk. Felkerültek a VHF rádiók a kis katamaránokra, és mindkét motorossal szoros gyűrűt alkottunk a csökkentett létszámú vízi flottánk körül. A srácok így a motorosok biztonságából váltva tapasztalhatták meg a pöffös északi szél szeszélyeit. Ebéd előtt leszereltünk, és némi szabadtéri társasjáték is elfért az életünkben.

Ebédre ismét csemete kedvenc kapott szerepet az étlapon, őszibarack krémleves formájában, melyet sült csirkecomb kísért rizibizivel. Továbbra is remek az étvágyunk és az adagokra sem lehet panasz. Köszönet a Hajógyári Kikötő konyhájának, fogyni biztos nem fogunk. A csendes pihenő nem volt túl hűséges a nevéhez, hiszen a pasik a foci mellett voksoltak, ami ugye nekik sem megy csendben. Egy csipetnyivel voltak csendesebbek a lányok, akik a kártyaforgatásra voksoltak szieszta idején.

Két esőfelhő között délután is útra keltünk, ám most a változatosság kedvéért csak a motorosokkal. Becsomagolt srácainkkal megtámadtuk a füredi Vitorlázeum műintézményt, ahol is interaktív módon ismerkedhettünk a vitorlázás történetével. Megnéztük a Kékszalag hősöket, áttekintettük az alap csomókat, melyek több – kevesebb sikerrel meg is tanultunk. A Vitorlás étterem elszánt tanítványainkat jutalom gombóc fagyival lepte meg, úgy láttam az arcokról, az akció elérte a célját.

Haza úton a Sirocco és a Fifty – Fifty is szerepelt a megtekintendő látványosságok között, mely vitorlások a magunk nemében külön-külön is komoly figyelmet érdemelnek.

Majdnem elfelejtettem, ma is adtunk munkát a Fogtündérnek, kivételesen egy nemzetközi nebulónk foga szökött meg a helyéről. Mielőtt elbúcsúztunk egymástól értékeltük a kissé nedves nap eseményeit, és persze uzsonnáztunk is.

Kép és szöveg: Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!