2016. Július 18-22. Második nap

2016. Július 18-22. Második nap

2016. Július 18-22. Második nap 1540 1024 Katamarán Suli

Nagyon el vagyunk mi kényeztetve – remek csapatunk van, finom falatokat kapunk és hihetetlen kellemes időjárásban van részünk. Nem tagadom, a második nap is fantasztikusra sikeredett. Reggel, ahogy az már a Katamarán Suliban lenni szokott, „Luca tornáztunk” egy keveset a Hajógyári Kikötő fáinak hűs árnyékában, majd időjárás előadás következett. Boti, a Black Jack időjósa megosztotta ismereteinek egy morzsáját a tanoncokkal, akik éberen figyelték minden szavát. A szellemi táplálék után jól esett a pocaktöltés is, ma uzsira szendvicseket kaptunk Dani csapatától. Délelőtt fordulás és perdülés szerepelt a programban, mind elméleti, mind gyakorlati oldalról áttekintettük a témát. A friss szélre jellemző módon ma már akkor is sikerült borulni, amikor nem terveztük, hiszen a katamaránok határait próbálgattuk. Minden elismerésem a kis hajósaiknak, a pöffös szél és a hűs víz ellenére lelkesen száguldoztak egészen az ebéd idejéig. Ma tyúkhúslevest kaptunk, és több kicsi kívánságára bolognai spagetti szerepelt ráadásnak.
Tele hassal nem hajózunk – tarja a mondás, így a szieszta idején társasjáték, csocsó és pingpong is szerepelt a terítéken. A szél ereje nem változott, így lelkesedésünkre alapozva délután előkerültek a trapéz mellények, és először szárazon, majd vízen is átéltük, milyen érzés egy dróton lógva egyensúlyozni a katamarán oldalán. Lassan de biztosan elérkezett a nap vége, ezzel együtt a jégkrém, no és a gyümölccsel kiegészített értékelés ideje. Tanulóinkkal közösen áttekintettük a nap eseményeit, majd nyugovóra tértünk.

Szöveg, fotó: Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!