Szikrázó napsütés, mosolygó gyermeki arcok, melegedő Balaton – mi bajunk lehet. Közkívánatra a szerdai napot úszással kezdtük, hiszen a víz hőmérséklete már lehetővé tette a korai pancsolást. Aki sikerrel tette meg az előírt távot, jutalom ugrálásra tehetett szert a fekete Black Jack motorosból, illetve tekerhetett egy keveset a Hajógyári Kikötő népszerű vízibicaján. A nagy nyüzsi egy jóképű négylábút is kicsalt evezős gazdijával a tópartra, így már nem csak magunkban fürcsiztünk a tóban.
Úszás és „Luca torna” után – naná, hogy az uzsi következett, mára pudingos csigával kedveskedtek nekünk a figyelmes éttermi kollégák. A szél a délelőtti órákban csak lengedezett, így fokozva a testi aktivitást, útra keltünk. Köszönhetően a Bravo Boats támogatásának, idén már két motorossal vigyázzuk a tanulóink életét, és persze megsegítjük a tavi közlekedésünket.
Tihanyi Kalandpark kapott ma szerepet a programban, ráadásul nem is akárhogyan. Két motorossal suhantunk át, majd némi sétát követően a lombok közé vetettük magunkat. A tevékenység nem csak a csapat épülését szolgálta, de jó hatással volt a katamaránon szükséges egyensúlyozó képességekre is, a humorforrását sem feledve. Meghódítottuk az összes pályát, majd Bravo Boats teszt következett a hazafelé vezető úton. A csemeték által is megállapítást nyert, hogy remek kis bárka ez a piros motorcsónak.
Épp ebédre érkeztünk vissza, ma őszibarack leves várt tánk sült csirkecomb és rizibizi társaságában. Talán csak egy nebuló akadt, akibe csak komoly alkudozások árán sikerült beküzdenünk a pipi husit, a többiek, mint a kisangyal befalták a napi adagot. Levezető csocsó és társasjáték oldotta az emésztésből fakadó feszültségeket.
Idénre komoly fejlesztéseket hajtottunk végre a Katamarán Suliban. Két új motoros vigyázza a csemetéket, minden hajón VHF rádió biztosítja a kommunikációt és bőszeles vitorlákkal léptünk tovább a sebességi élmények terén. Nos, ez utóbbiak kerültek ma fel a kis kéttestűekre, a nebulók nagy örömére. A délután ennek megismerésével és kipróbálásával telt, és ahogy a visszajelzésekből következtethetünk, a siker egyértelmű. Késő délutánra értünk vissza a kikötőbe, ahol a gyümölcsök és a jégkrémek társaságában már a szülők vártak ránk. Értékeltünk, leszereltünk, elpakoltunk és mosolyogva hazatértünk.