BBIS osztálykirándulás – A második nap

BBIS osztálykirándulás – A második nap

BBIS osztálykirándulás – A második nap 1540 1024 Katamarán Suli

Remek napsütéses idővel fogadott minket a Balaton a második napon is. Csemetéink időben lelkesen jelentek meg a Balatonfüredi Yacht klub telepén, köszönet érte. Reggel áttekintettük az előző nap ismereteit, Optimist tapasztalatait, majd vízre szálltunk. Szépen haladnak a srácok, így az eredeti terveknek megfelelően ma már Laser Bahia hajókkal gyakoroltunk. Luca és Zacsi terelgette őket az olykor leálló keleti szélben.

Jó szokásunk szerint először közösen felszereltük, a szárazon gyakoroltunk, majd hármasával hajóztunk ki. A biztonság kedvéért félszeles pályán evezővel kezdtünk, majd felszereltük a vitorlákat és kivitorláztunk a nyílt vízre. Fokozatos cserékkel tettük változatossá a programot, és aki épp nem hajózott, az a motorosból évezte az ugrálás okozta élvezeteket.

Ebédre épp csak leszereltünk és átlopakodtunk a Vitorlás Étterembe. Ma csontlevest kaptunk bolognai spagettivel, látva az üres tányérok kupacát, ez most nagyon ízlett a nebulóknak. Ebéd után megérkeztek a vihar fellegek, és a hozzá kapcsolódó másodfokú vihar jelzés is. Ennek megfelelően korrigáltunk a délutáni napirendet.

Kezdetnek motorosból meglestük a Balaton hercegnői, a három nevezetes cirkálót, a kedvenc a Sirocco lett. A folytatásban csomóismeretei versenyre került sor. Mindenki megkaparintotta a Katamarán Suli színben pompázó kék kötelét. Luca és Zacsi közreműködésével sikerült elsajátítani és be is mutatni az alap csomókat, melynek elismeréseként úszó kulcstartókkal kedveskedtünk a tanítványainknak. Mivel a viharjelzés továbbra sem engedet minket ki vízre, így nem volt mit tenni, elugrottunk Dörgicsére a helyi autó és motor múzeumba. Felejthetetlen élményben volt részünk. A nap zárásaként levezető fürdés és visszajelzést szerepelt a programban, majd vacsi a Vitorlás étteremben.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!