BBIS osztálykirándulás – Negyedik nap

BBIS osztálykirándulás – Negyedik nap

BBIS osztálykirándulás – Negyedik nap 1540 1024 Katamarán Suli

A változatosság kedvéért éjjel megint esett, de szerencsére tényleg csak éjszaka. Reggel fátyolos napsütés, keleti friss szél és lelkesedés jellemezte az utolsó napunkat.

Nem is tétováztunk, amit lehetett felszereltünk és kihajóztunk. Közkívánatra maradt a katamarán a portfólióban. A reggeli keletiben eleinte félszeles szakaszokkal szórakoztattuk magunkat, majd a frissülő szélben felbátorodva majdnem Tihanyig is elmerészkedtünk. Ha pedig már ennyire jól ment a hajóvezetés, a vízből mentést is kipróbáltuk.

Na ez a gyakorlat okozott némi képzavart. Ugye a feladat az lenne, hogy a motorosból vízbe dobott úszó tárgyat vadásszák ki vitorlázva a nebulóink, ezzel is gyakorolva a manővereket. Nos, egyesek ezt úgy oldották meg, hogy ha a kis katamaránnal nem sikerült „kimenteni” az áldozatot, hát beugrottak érte. Önfeláldozásból és bátorságból jeles, ám ezzel nem oldottuk meg a feladatot. Mondhat bárki bármit, a hangulat ettől mg fergeteges volt. Nehéz is volt kihajózni és leszerelni, de várt minket a remek ebéd. Előtte száradásként némi sakk csocsó és pingpong szerepelt még a programban.
A Vitorlás Étterem mai is kitett magáért Először is remek menüvel kedveskedett nekünk, zellerkrémlevest kaptunk, amit pizza követett. Ám a meglepi csak ez után következett. Nóri, Marci és Peti, akik történetesen hármas ikrek és ma volt a szülinapjuk, remek tortákat kaptak ebéd után. Most már kimondhatjuk, megható pillanata volt ez a napnak.

A kiváló tortákkal a pocakokban könnyen ment a díjkiosztó ahol kiosztásra kerültek a jól megérdemelt Katamarán Suli ajándékok. A kék póló, az elismerő oklevél és a Katamarán Suli makett jól illeszkedett az előző napok meglepetéseihez.

A búcsú érzékeny volt, talán elmondhatjuk, mind az oktatók mind a nebulók örömmel töltöttél közösen a hetet.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!