Katamarán Suli 2018.07.30-08.03 Első nap

Katamarán Suli 2018.07.30-08.03 Első nap

Katamarán Suli 2018.07.30-08.03 Első nap 1540 1024 Katamarán Suli

Ha hétfő, akkor indul a Katamarán Suli újabb tábora. Harminc fok ide vagy oda, nebulóink roppant lelkesen a megbeszélt időpontban meg is jelentek. Dicséret nekik és a szüleiknek. Mivel az elmúlt héten sok eső esett és az alsóörsi bázisunk talaja túlságosan átázott, így most stratégia partnerünknél Balatonfüreden kalandozunk.

Reggel tehát a tervek szerint találkoztunk a 150 éves Balatonfüredi Yacht Club területén, majd a kikötő és a játékszabályok ismertetését követően megismerkedtünk egymással. Ez mindig igen izgalmas eleme az első napnak, hiszen itt derül ki, milyen csapat is jött össze erre a hétre. Nos, nem panaszkodhatunk, remek kölyök falkánk van. Mire véget ért a program a frissen sült kakaós csigák is megérkeztek. Befaltuk a remek falatokat majd következhetett a ruhapróba. A Katamarán Suliban kiemelt szerepet kap a biztonság, hiszen elég gyors hajókkal zajlik a képzés, és megesik, hogy teljesen kezdők a tanulóink. Így Zhik mentőmellény, lycra mellény és bukósisak mellett a neoprén ruha, a vízhatlan alsó és felső ruházat is rendelkezésre áll, ahogy a Musto trapéz mellény is. Amint kiderült, kinek melyik méret a megfelelő, mehettünk is a vízbe.

Az első nap, – függetlenül attól, hogy ki milyen előélettel érkezik, – élesben teszteljük a tanítványok úszás képességét. Ez nekik is és nekünk is megnyugtató. Persze nem is mi lennénk, ha közben nem lennének velünk a felfújható vízi szörnyek is. Így szép az élet. Száradás közben megismerkedtünk a katamaránok felépítésével és mire végeztünk elérkezett az ebéd ideje is.

A Balatonfüreden is méltán elismert Vitorlás Étteremben kiváló a konyha és ezt már az első nap megtapasztalhattuk. A fantasztikus tyúkhúslevest követő bolognai spagetti legalább olyan népszerű volt, mint az őket lezáró süti. Persze gondoltak a vegetáriánus és laktóz érzékeny csemetéinkre is, külön köszönet érte. Ebéd után kicsit pilledtünk az árnyékban, majd jöhetett az első napi második kötelező gyakorlat.

Annak érdekében, hogy a vízbiztonság az egész tábori lét alatt ott legyen a tanítványok fejében, már az első nap átesünk a borulás – visszaállítás gyakorlaton. Kihajóztunk pár katamaránnal és a motoros biztonságos felügyelete mellett mindenki beborította majd vissza is állította a mini bárkáját. A fülledt melegben egészségügyileg is támogatott volt a produkció. Most már elárulhatjuk, mindenki sikerrel vette az akadályokat.

A leszerelést követően némi elmélet, visszacsatolás és persze nebulói értékelés következett. Roppant fontos nekünk az ő véleményük, így minden nap végén közösen értékelünk velük. Nem volt ez másként ma sem. A tanulságos megduma lezárásaként közös calippo jégkrém falatozással zártuk a napot.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!