Katamarán Suli 2018.07.30-08.03 Harmadik nap

Katamarán Suli 2018.07.30-08.03 Harmadik nap

Katamarán Suli 2018.07.30-08.03 Harmadik nap 1551 1024 Katamarán Suli

Elérkezett a szerdai nap is a Katamarán Suliba. Forróság, fenyegető felhős kalandok és újabb kihívások vártak ránk Balatonfüreden.

Reggel a megszokott menetrend szerint 8-kor találkoztunk a kikötőben. Talán a nevelési célzattal bevezetett fekvőtámaszoknak is köszönhetően, de egyre pontosabban érkeznek a kedvenc tanítványaink. A reggeli megbeszélés után laza átmozgató bemelegítés következett, melyet Hajni és Bia koordinált igencsak ügyesen. A rapid tornaórát követően jöhetett a meggyes péksüti a mai tízórai.

Mivel az időjósok mára is igen meleget jósoltak, így gyorsan felszereltük a kis katamaránokat és a reggeli keleti szélben vízre szálltunk. Megesik, hogy a nyúlánk méret nincs összehangolva a reakció gyorsasággal. Ennek ékes bizonyítékát tapasztalhattuk meg, amikor kiderült, hogy a legnagyobb srácainknak sikerült ma a leglassabban felszerelniük a hajójukat – és persze utoljára vízre szállni. A tanulságokat levontuk, az ösztönző módszertant aktivizáltuk.

Kiérve a nyílt vízre, remek félszeles pályán vitorlázva, időnként egészségügyi fürdéssel tettük változatossá a programot, majd közkívánatra túráztunk egy kicsit. A motorost követve egész komoly mértékben eltávolodtunk már a parttól is, a kicsi és nagyobb katamaránokkal vegyesen. A bőszeles vitorlákat ugyan még nem vettük elő, de a vágy már egészséges mértéket öltött a tanítványinkban. Még épp időben értünk ki a partra, hogy az ebédet is elérjük.

A Vitorlás Étterem ma is kitett magáért, igazán gyerek kompatibilis menüt szolgáltak fel számunkra. Először hideg gyümölcsleves ettünk, majd rántott csirkemellet kaptunk fincsi krumplipürével. Mivel a délelőtt folyamán igen kiválóan teljesített az utánpótlás falka, így a kikötőbe való visszatérés előtt a jutalom fagyi is előkerült. A gyerekekkel való közös étkezés mindig újabb és újabb mókás témákat világít meg az életükből. A mai napra a párkapcsolatok, a gyerekek születési körülményei és a fogantatás került terítékre, – naná, hogy nem hétköznapi tálalásban.

Sajnos már az ebéd alatt megérkeztek fölénk a borús fellegek, melyekhez másodfokú viharjelzés is társult. Még vissza se értünk a kikötőbe, de már láttuk, hogy a vízi rendőrök terelgetik ki a fürdőzőket a partra. Nem volt mit tenni, délutánra mi is parti programra tértünk át.

Áttekintettük a kötelezően elsajátítandó négy alapcsomót, majd az MVSZ I. és az MVSZ II. akkreditációs szintek elvárásait is kibeszéltük. Mivel a Katamarán Suli a Magyar Vitorlás Szövetség által minősített oktatási intézmény, így ennek szellemében vizsgáztatunk is a hét utolsó napján.

Időközben a fellegek eltűntek a fejünk felől, de a másodfokú vihar jelzés még itt maradt nekünk, így leszereltünk. A nagy melegre való tekintettel újabb fürcsi következett a felfújható állatok társaságában, pusztán levezető jelleggel. Majd uzsonnázás közben értékeltük az eddigi eseményeket és elköszöntünk egymástól egy estére.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!