Katamarán Suli 2018.08.06-08.10 Ötödik nap

Katamarán Suli 2018.08.06-08.10 Ötödik nap

Katamarán Suli 2018.08.06-08.10 Ötödik nap 1540 1024 Katamarán Suli

Péntek – amikor megmutattuk a szülőknek, mit is tanultunk a héten.

Meleg, de igen szeles reggelre ébredtünk pénteken, a Katamarán Suliban. Talán sejtették a tanítványaink is, hogy remek nap vár rájuk, de mindenki időben és igen lelkesen érkezett. Közkívánatra pancsolással kezdtük a napot, majd felszereltünk. Igen, ez volt az a hajófelszerelés, amit már egyedül kellett az egységeknek elvégezniük, és oktatóink az MVSZ Vitorlás Suli program elvárásainak megfelelően értékeltek. Az első kanyart sikerrel bevettük, jöhette az uzsonna.

Be kell látnunk, a frissen sütött kakaós csiga még mindig a slágerlisták éllovasa. Ennek szellemében ripsz és ropsz, el is tüntették a jövő katamarán reménységei. Vigyorogva beöltöztünk, a már jól ismert 50 faktoros krémmel leápoltuk a szabad testfelületeket, megtöltöttük a vizes palackokat és kihajóztunk.

A Balaton hullámain töltött idő első részében a manővereken volt a sor. Fordulás, perdülés, vízből mentés és motoroshoz állás szerepelt a menüben, melyez szépen el is sajátítottak a srácok. Majd ezt követően örömvitorlázás következett. A még mindig friss keleti szélben előkerültek a trapéz mellények, a bőszeles vitorlák és komoly sebességet sikerült elérni a segítségükkel. Remek volt látni, hogy nebulóink a hétvégére milyen komoly sikerélményeket képesek bezsebelni, persze leginkább maguknak köszönhetően. A partra érkezést újabb pancsolás követte, majd átballagtunk a Vitorlás Étterembe falatozni. A mai ebéd csillagos ötöst kapott. Nem csoda, hiszen a menü húslevesből és rántott csirkemellből állt, melyből az utóbbi mellé burgonyapüré járt. Persze, miután még meleg is volt, és megdolgoztak a mini katamaránosok érte, jöhetett a jutalom fagyi is. A szülők érkezéséig fennmaradó időben áttekintettük az időjárási ismereteket is, majd beöltöztünk a bemutatóra.

Ez mindig izgalmas esemény. A csemeték megmutathatják, mivel is mulatták a hetet, mennyit tanultak és mire képesek egy katamarán fedélzetén. Szerencsére a szülők komoly létszámmal érkeztek a bemutatóra, így hármat is fordultunk a motorossal, hogy minden érdeklődő testközelből is meggyőződhessen fiókája hajós képességeiről. Ha pedig már így összejöttünk, a rapid motorcsónak sebességi próba sem maradhatott ki a szülők szórakoztatásából.

Úgy elrepült ez a forró hét, hogy csuda. A szülők gondoskodó tekintetével megspékelve elpakoltuk a mini katamaránokat, átöltöztünk és felkészültünk a díjkiosztóra. Ahogy egy nagyobb vitorlás verseny díjkiosztóján illik, felöltöttük az esemény hivatalos pólóját is. A mi esetünkben ez persze a Katamarán Suli kék rucija volt, majd átadtuk az elismeréseket. A Magyar Vitorlás Szövetség minősített intézményeként különböző szinteket értékeltünk, és persze erre a hétre is jutott külön díj.

Oktatóink szakmai javaslatára általában egy fő részesül a Spinnaker óra – napszemüveg kombináld ajándékában, ám most másként döntött a szakmai stáb. Nóri és Noémi, a két közel nyolc esztendős mini manó már a héten nagyon bátran és fegyelmezetten vitorlázott. A mai reggeli friss szélben méretüket meghazudtoló módon, olyan kiemelkedően teljesítettek, hogy ketten nyerték el a külön díjat. Gratulálunk nekik, megdolgoztak érte.

A díjkiosztót követően a Katamarán Sulis hagyományoknak megfelelően ugró fotóval zártuk a hetet. Remek helyszínnek bizonyult a 150 éves Balatonfüredi Yacht Club, köszönjük a lehetőséget. Minden elismerésünk a tanítványoké, hogy ebben a melegben így bírták a kiképzést. Külön köszönet jár a szülőknek, akik legféltettebb kincseiket bízták ránk egy hétre, köszönjük a bizalmat.

És persze jár az elismerés az oktatói csapatnak is. Léna, Hajni. Kati, Lovi és Zacsi nélkül ez a produkció nem jöhetett volna létre.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!