Katamarán Suli 2018.08.20-08.24 Harmadik nap

Katamarán Suli 2018.08.20-08.24 Harmadik nap

Katamarán Suli 2018.08.20-08.24 Harmadik nap 1539 1024 Katamarán Suli

Szerda – megérkezett a szél és vele együtt a trapézolási kedvünk is.

A kánikula ma is folytatódott. Ám az a tény hogy mellé friss keleti, észak-keleti szél érkezett, remek kombinációt biztosított számunkra. Na de menjünk csak szépen sorban végig a nap eseményein.

Reggel bemelegítő strandröplabdával kezdtük a napot. Egyre népszerűbb a játék a tanítványaink körében, és ami igazán remek, hogy végre vegyes csapatok is vannak. Már kezdett olykor feszes lenni a „nemek harca” rangadó. A mérkőzések döntetlen eredményt hoztak, így sokkal kiegyensúlyozottabb hangulatban álltunk neki az uzsonnának. Mára a fiúk választottak, ezért pizza tekercset faltunk, majd felszereltünk.

A csábítóan friss szélre való tekintettel módosítottunk a legénység összetételén és trapéz mellényeket is húztunk. Meglehet, hogy a parton nem a legkényelmesebb viselet, de hogy a vízen roppant szórakoztató vele a katamaránozás, az ma bizonyítást nyert. Nebulóink remekül vették a kihívásokat, és a rávezető félszeles gyakorlatokat követően nekivágtunk a hosszú távú kalandoknak. A szél irányának köszönhetően megcéloztuk Siófokot, miközben váltott legénységgel gyakoroltuk a trapézolást. Akadtak mókás pillanatok, árboc körüli keringések, de alapvetően jól vette az akadályokat az utánpótlás. Ezt tetézendő Siófok előtt genakkerre váltottunk, és a bőszeles szakaszt már három vitorlával és trapézzal kiegészítve teljesítettünk. Na, ez az igazi élmény.

Olyan jó ritmusban értünk partot, hogy ebéd előtt még belefért a levezető pancsolás, majd készülődtünk. Kénytelenek voltunk megtapasztalni, hogy a NŐ már tizenéves korban ott lapul a leányokban, és végtelen időt képesek öltözködéssel tölteni. Ám minden jó, ha a vége jó, csak eljutottunk az Alsóörs Marina éttermébe. Nem csak a szálloda, de a konyha is igazán színvonalas, amit a mai ebéd csak megerősített. Paradicsomlevest szolgáltak fel először, amit rántott csirkemell követett burgonya pürével – igazi gyerek menü, el is tűnt minden falat a tányérokról.

Az ebéd utáni csendes pihenő kissé mozgalmasra sikerült. Fiataljaink az ősfás környezetben a leálló szélre való tekintettel újfent a strandröplabda pályán találtak izgalmas kihívásokat – folytatódtak a reggel megkezdett mérkőzések. A szél közben teljesen visszahúzódott, így kreatív programok vették át a szerepet a vitorlázástól.

Megtekintettük a Katamarán Suli oktatóinak verseny katamaránját. A Black Jack ugyan Kékszalagot még nem nyert, de sok más neves regattát igen, joggal lehetünk büszkék rá. Arról nem is szólva, hogy igen kecses és formás bárka.

A kirándulást nyílt vízi fürdés követte, ahol az is szaltózni tanult, aki korábban csak álmodozott róla. Kiváló élmény volt a fantasztikusan tiszta Balatonban, A pancsolást szellemi torna követte. A Magyar Vitorlás Szövetség minősítő rendszerének alapján elméleti anyagokat vettünk át, illetve megtanultuk a négy alapcsomót. Sajnos a szél délutánra sem tért vissza, így értékeltünk és meguzsonnáztunk. Alma, banán és csokis müzli hivatott a nebulók kedvében járni, komoly sikerrel. Búcsúzóul strandröplabda keretein belül döntöttük el, ki rendelheti meg a csütörtöki péksüteményeket. Nincs meglepetés, a lányok nyertek és kakaós csigát rendeltek. Nagyon vidám napot zártunk, élmény volt a palántáknak és az oktatóknak egyaránt.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!