Szuper szerda – a nap, amikor semmit nem tettünk tönkre a Katamarán Suliban és minden felfaltunk, mi finomat elénk tettek.
A rend, a pontos érkezés és a jó hangulat nem zárja ki egymást, ez ma is bebizonyosodott. Reggel mindenki szépen megérkezett időben, így a napot nevelési célzatú fekvőtámaszok helyett az előző napi fotók elemzésével kezdhettük. Mivel az időjárás kedvünkre való volt, a fényképnézegetés után fürdő rucit és mentőmellényt öltöttünk, majd a gyerekek kívánságára lementünk a beachre. Eszti tartotta remek bemelegítés után úsztunk egy nagyot és persze játszottunk is egy keveset.
A testi-lelki bemelegítés után elmentünk tízóraizni ahol friss csokis croissant és limonádé várt bennünket, amik hihetetlen gyorsan eltűntek az asztalról. Hogy mik vannak, nem is értem.
Szerdai nap révén újraosztottuk a csapatokat és felszereltük a hajókat. Hagytunk a csemetéknek egy kis időt hátha megy már teljesen maguktól is, ám erre pár napot azért még várni kell. Semmi gond, közösen megoldottuk a maradék feladatokat majd öltözés, naptejezés, buksi, mentőmellény és a szokásos védelmi felszerelés birtokában vízre szálltunk. A minőség ellenőrző feladatokat Zacsi ma kiemelten felügyelte, az előző napi nedves tapasztalatok okán. A képzés tervben mára a borulás próba és a félszeles pályán való vitorlázás szerepelt. Valamiért a héten, a délelőtti koncentráció nehezebben megy, – lehet, hogy a strand, avagy a fincsi tízórai okán, de majd kiderítjük. Balu ennek megfelelően kissé hamarabb vezényelte partra a Katamarán Sulis falkát, és ebéd előtt beiktatott emlékező képesség fejlesztő, illetve hajó felszerelést serkentő gyakorlatokat
Délben végre elérkezett a várva várt ebéd. Diákjaink hideg eperkrém levest és roston sült csirke mellett kaptak, rizibizivel – érdekes módon ezt sem kellett tukmálni beléjük. A játékos könnyed emésztést követően begyűjtöttük a csapatot a Katamarán Suli oktató terembe. Beszélgettünk a meteorológiáról, az égtájakról és a hozzájuk kapcsolódó dolgokról. Ezek után megnéztük a vitorlázás alapjairól szóló filmet is. Ezt követően nyílt lehetőség a mini katamaránok komplex újbóli összeszerelésre.
Délutánra a bemelegítő félszeles köröket követően hosszú meneteket mentünk. A gyerekek már maguktól önállóan közlekedtek a cirkáló szakaszban, mely tettük Zacsi és Balu számára nagyon nagy boldogságot szerzett. Ahogy Balu mondaná „minden cukor”.
A hosszabb meneteket és a széllel szembeni cirkáló gyakorlatokba épített fordulókat követően bőszeleztünk és perdültünk épp eleget. Nem is meglepő, hogy a fárasztó délutáni programot követően nem mindenkinek maradt ereje a kikötői behajózáshoz. Rajtuk a jóságos oktató csapat a Black Jack motoros vontázási készségével segített. A sólyázás és szerelés már rutinosan és gyorsan zajlott, köszönhetően a beígért fincsi uzsonna közelségének – is. A mai banán split olyan gyorsan elfogyott, hogy lefényképezni is alig jutott idő. Természetesen azért értékeltük is a napot, mielőtt csemetéinket visszaengedtük a családtagjaikhoz.
Fotó: Zacsi, Balu
Szöveg: Zacsi, Rozsda