Katamarán Suli tábor 2019. augusztus 12-16. első nap

Katamarán Suli tábor 2019. augusztus 12-16. első nap

Katamarán Suli tábor 2019. augusztus 12-16. első nap 1733 1152 Katamarán Suli

Új hét, újabb csodálatos tanítványok – igazi kánikulai hétfőre esett a katamarán suli újabb napja.

A nagy meleg és a szélcsendes idő azonban a Katamarán Suliban nem töri le a lelkesedésünket. Az heti friss jövevények nagyon jó fejek, és többen közülük már gyakorlott katamarán kapitányok, vagy másik iskolában már szereztek némi vitorlás tapasztalatot. Remek hétnek nézünk elébe ismét.

Reggel átvettük a csemetéket, megdumáltuk a kikötői és a Katamarán Sulis játékszabályokat, majd ismerkedés, bemutatkozás következett. Ahogy az mér felénk lenni szokott az oktatók saját szemükkel győződtek meg, ki hogy úszik teljes menetfelszerelésben, amit egyébként a hajón is viselnek a srácok.
A hűsítő pancsolás után csapatokba osztottuk az apró népet, és mindenki menetkészre szerelte a kis hajóját. Ezzel gyorsan el is érkeztünk az ebédidőig.  Frankfurti leves és rántott hal volt a mai menü, ami meleg ellenére egész jól elfogyott. Mellé folyamatosan itattuk a jövő katamaránosait, mert inni bizony sokat kell ebben a melegben.

Étkezést követően csendes pihenő következett, hogy a 35 fokkal és UV sugárzással ne terheljük túl magunkat és a srácokat. Az árnyékos aktivitást társas, pingpong és vízi pisztoly tette változatossá, de olyan is akadt, aki elszunnyadt a klimatizált oktató teremben.

A gyermeki lét sokkal jobban kontrolálható a vízen, arról nem is szólva, hogy az oktatási tervünk szerint az első nap úgyis át kell esni a katamarán borulási és visszaállítási gyakorlaton, így vízre szálltunk. A Katamarán Sulis nebulók ettől a feladattól nem nagyon szoktak megijedni, sőt általában a délutáni értékelésnél ez szokott lenni a sláger téma. Mindenki többször is kipróbálta magát a hajó felborítás / felállítás terén, sikeresen túljutva a feladaton. Akinek szüksége volt oktatói iránymutatásra, azt általában VHF rádión keresztül kapta meg, hiszen minden mini katamaránon ott szerepel a készülék. Ám ma a nagy melegre való tekintettel arra is akadt példa, hogy közvetlen közelről, akár a vízből jöttek az instrukciók. Ja és többek között azt is megtanultuk, hogy a hajót nem engedjünk el, mert különben sokat kell úszni utána.

A borulások közben és után volt alkalmunk kicsit vitorlázni is, hiszen a Topaz 12,16 katamaránok a legkisebb szellőben is elindulnak. Sajnos nem sokáig élvezhettük a csobogást, mert – ahogy jött, úgy el is osont az a minimális fuvallat.

A partra érkezés után meglepően szépen és gyorsan elpakoltunk közösen, majd a napi gyümölcs adag elfogyasztása közben értékeltük a napi eseményeket.

A holnapi nap kissé hűvösebbet, ám erős frontos szelet is ígér nekünk, így jó eséllyel mozgalmasabb nap vár ránk.

Szöveg: Lovi és Rozsda

Fotó: Marci, Miki, Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!